eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Jóváhagyta a kormány a zsidó közösségek örökjáradékokról szóló megállapodását

Jóváhagyta a kormány a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről született megállapodást, amelynek mindkét fél általi jóváhagyásával több hónapos tárgyalássorozat zárult le - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A megállapodás értelmében "a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) engedményezi az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezet részére". Ennek alapján a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) 190 millió forint, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) pedig 150 millió forint járadékot fizetnek ki a zsidó vallási közösségeknek járó támogatási forrásokból.

A résztvevők megegyeztek abban is, hogy ha az egyházi törvény további zsidó vallási közösségekkel egészül ki, akkor a most megállapodott vallási közösségek meghatározott arányban folyósítják az új szervezetek számára a forrásokat. Ennek értelmében, a Mazsihisz 80 százalékos, a MAOIH 12 százalékos, az EMIH 8 százalékos mértékben járulhat hozzá az újonnan elismert szervezetek támogatásához.

A KIM sajtóközleményében rámutatott arra: az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta jelentős változások történtek a hazai zsidó felekezetek szervezeti viszonyaiban; ezt a január 1-jén hatályba lépő új egyházi törvény is tükrözi azzal, hogy a Mazsihiszen kívül másik két egyenrangú felekezetet is felsorol.

Miután a kormány egyenrangúnak tekinti ezeket a közösségeket, azok jogosulttá váltak az eddig kizárólagosan a Mazsihisz részére juttatott örökjáradékból származó részesedésre - tették hozzá.

Emlékeztettek arra: a zsidó felekezetek közötti tárgyalások megkezdésének szükségességét a változásokkal kapcsolatban Gál András Levente kormánybiztos javasolta a feleknek a Zsidó Közösségi Kerekasztal tavaly szeptember 22-én tartott ülésén, amikor a Mazsihisz - elismerve a megváltozott helyzetet - ajánlatot tett az örökjáradék rendezésére, de a kifizetés jogcímében és módjában akkor a felek nem tudtak dönteni.

Hosszas egyeztetéssorozatot követően január 31-én megállapodás született a kormány közvetítésével a magyarországi zsidó vallási közösségek között az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről. A résztvevők akkor megállapodtak abban, hogy a január 31-én aláírt megállapodást jóváhagyás céljából a Mazsihisz közgyűlése és a kormány elé terjesztik, s a két plénum jóváhagyásával a megállapodás hatályba lép - jegyezték meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×