Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Továbbra sincs egyetértés Pozsonnyal

A szlovák külügyminisztérium szerint Budapestnek továbbra is más a véleménye a kettős szlovák-magyar állampolgárságot szabályozni hivatott kétoldalú megállapodás tervezetéről, mint Pozsonynak, ezért újabb tárgyalásokat tart szükségesnek.

A tárca sajtóosztályának keddi közlése szerint ez derült ki abból a levélből, amelyet Németh Zsolt magyar külügyi államtitkártól kapott Pozsony hétfőn.

"Szlovákia kezdeményezni fogja ezeket a tárgyalásokat" - közölte a szlovák külügyminisztérium sajtóosztálya.

A magyar fél ugyanakkor szóbeli jegyzéket is átadott Pozsonynak, amely a nemzeti kisebbségek kölcsönös támogatását lehetővé tevő kormányközi megállapodás teljesítését érinti, mégpedig oktatási és kulturális téren.

A Mikulás Dzurinda által vezetett szlovák külügyminisztérium ezzel kapcsolatban továbbra is meg van győződve arról, hogy a kisebbségeknek nyújtott pénzügyi támogatást az oktatás és a kultúra terén "kizárólag ezzel a megállapodással összhangban, ezen megállapodás alapján szabad megvalósítani". A pozsonyi külügyminisztérium tárgyalni akar erről Magyarországgal.

A kettős állampolgárságot szabályozó szlovák megállapodás-tervezetet Maros Zilinka szlovák belügyi államtitkár adta át február 15-én Budapesten. A megállapodás megkötésében Iveta Radicová szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyezett meg januárban Pozsonyban.

Martonyi János magyar külügyminiszter a Mikulás Dzurindával lefolytatott májusi pozsonyi tárgyalások után bejelentette, hogy Budapest nem tartja jó kiindulási alapnak a szlovák tervezetet, de kész tovább tárgyalni a témáról. A tárcavezető szerint a tárgyalások nem lesznek könnyűek.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×