Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Semjén: Új korszak kezdődik a most elfogadott egyházügyi törvénnyel

Január elsejétől az eddigi 362 bejegyzett egyház helyett biztosan csak 14 szervezet maradhat ebben a státuszban az új egyházi törvény szerint. A többi szervezet kérvényezheti újbóli egyházzá minősítését, illetve támogatói megállapodást kérhet a kormánytól, ha egyházként nem működhet tovább, de társadalmi feladatokat lát el.

A rendszerváltás után hozott egyházi törvény ahhoz vezetett, hogy mára túlságosan is sok szervezet próbál gazdasági előnyhöz jutni úgy, hogy egyházként működik. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint ezen a helyzeten változtat a parlamenti ülésszak utolsó napján elfogadott jogszabály.

A törvény szerint abból a szervezetből lehet egyház, amely megfelel a formai követelményeknek, illetve megfelelő történelmi háttérrel vagy társadalmi bázissal rendelkezik. A KDNP elnöke hozzátette, az egyházi jogi státuszok korlátozása nem jelenti a vallásszabadság korlátozását.

Arról még vita van, hogy a parlament vagy a bíróság dönthessen egy szervezet egyházi státuszáról, illetve arról is, hogy mely szervezetek szerepelhetnek azon a listán amelyeket már most elismernek egyházként.

A törvény január elsejétől hatályos, akkortól a jelenlegi 362 egyház helyett csak 14 lesz Magyarországon.

Semjén Zsolt elmondta, a 14-es listán nem szereplő, jelenleg még egyház státuszban lévő szervezetek addig kezdeményezhetik a felvételüket, és ha megfelelnek a kritériumoknak, továbbra is egyházként működhetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×