Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kövér László: Jogos az ellenzék aggodalma

Rendkívüli és jelentős törvényhozási időszaknak tartja az elmúlt egy évet az Országgyűlés elnöke. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a számokat és a javaslatok súlyát tekintve is felülmúlták az előző két ciklus parlamentjének a tevékenységét. A fideszes házelnök beszélt arról is, hogy miért nincs keresnivalója a kormánynak mint végrehajtó hatalomnak az Országházban.

Az országgyűlés az elmúlt egyéves tevékenysége során 266 törvényt és 170 határozatot fogadott el, ez 224 százalékkal több mint a 2002-2006-os ciklusban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, aki hozzátette: az ülésnapok számában is jelentősen felülmúlták az előző parlamenti ciklust.

Nem csak a számokban volt intenzív és jelentős ez a törvényhozási időszak, hanem a törvényjavaslatok súlyát, az ország működésére és életére gyakorolt befolyását tekintve is rendkívülinek mondható egy év áll mögöttünk - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, aki a Fidesz-kongresszuson korábban azt mondta: ha a tempó nem is lassul, a kiszámíthatóságnak javulnia kell - ezt a kormánytól és a frakciótól egyaránt elvárja.

Az elmúlt fél év törvényhozási tervének jelentős része a mögöttünk hagyott két hónapra esett, vagyis még inkább hajsza volt a törvényhozás ebben az időszakban - emlékeztetett a politikus, aki belátta: ez így nem folytatható tovább és jogos az ellenzék aggodalma, még akkor is, ha nem mindig őszinte ez az aggodalom. Érthetőnek tartja, hogy szeretnének több időt a felkészülésre, a törvényjavaslatok megvitatására fordítani.

"Kultúrbotrány"

Kultúrbotránynak tartom, hogy az országgyűlés épületében nem az Országgyűlés az úr, hanem húsz éve végrehajtó hatalomként funkcionál - mondta Kövér László annak kapcsán, hogy hétfőn az Országgyűlés úgy határozott: 2014-ig a kormánynak el kell költöznie a Parlament épületéből.

Úgy véli, az államhatalmi ágak elválasztása azt is jelenti, hogy "az Országgyűlés helyszínén semmi keresnivalója a végrehajtó hatalom központjának". 2014-ben kisebb országgyűlés fog majd működni, így át kell tekinteni a hivatali szervezetet is: a miniszterek és a köztársasági elnök kapjanak helyet a Parlamentben, ha éppen ott van dolguk, de az irodájuk egy másik épületben legyen - mondta a házelnök, aki szerint erre ideális lenne az Országházzal szembeni valamelyik épület, a Néprajzi Múzeum vagy a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×