eur:
389.27
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

"A korábbi kabinetek miatt esett újabb szégyenfolt az országon"

A kormányszóvivő szerint a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az országon - Nagy Anna így értékelte azt, hogy Magyarország a legrosszabb besorolást kapta a Transparency International jelentésében, amely az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének 37 országban vizsgált végrehajtásáról szól.

Magyarország ügyében a jelentés említést tesz többek között a sukorói telekcsereügyletről, az Alstom és a BKV közötti szerződés visszásságairól; hiányosságként említi meg a Magyar Telekom macedóniai és montenegrói szerződéseivel, illetve az INA horvát olajipari cég Mol általi felvásárlásával kapcsolatos vizsgálódások elhúzódását.

Nagy Anna csütörtökön erre reagálva azt mondta, a magyar kormányzat sajnálattal értesült az ország rossz besorolásáról. A jelenlegi kabinetnek éppen az az egyik legfontosabb feladata, hogy elszámoltassa a korábbi felelőtlen döntéshozókat, és helyretegye, amit lehet - hangsúlyozta.

A jelentésben említett esetekre utalva a kormányszóvivő úgy fogalmazott: a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az egész országon. A sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban emlékeztetett, a projektet az Orbán-kormány törölte a kiemelt beruházások közül, az ügy pedig már az ügyészség előtt van. A metrókocsiügyről szólva közölte, azt a főváros jelenlegi vezetése igyekszik a helyére rakni. Felhívta a figyelmet ezen felül arra is, hogy a napokban Magyarország visszaszerezte Mol-tulajdonrészét.

Nagy Anna kiemelte, Magyarország tavaly ősszel csatlakozott a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához, zajlik az elszámoltatás, és hamarosan egy új közbeszerzési törvény is a kormány elé kerül, amely sok kiskaput fog bezárni.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Fogy a lendület az amerikai tőzsdéken

Fogy a lendület az amerikai tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, a magyar tőzsdén a Richter a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitart a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban vannak, míg Amerikában óvatos emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×