Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Évek óta nem volt olyan derűlátó a magyar, mint most

Évek óta nem volt olyan magas a "derűlátók" aránya az ország ügyeit illetően, mint októberben; a politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is Orbán Viktor vezeti, de május óta csökkenő tendenciával - derült ki a Medián legfrissebb felméréséből, amelyet a csütörtöki HVG ismertetett.

A hetilapban megjelentek szerint a szavazótábor arányát tekintve változatlanul fölényesen vezet a Fidesz-KDNP pártszövetség, de az MSZP hónapról hónapra távolodik a 2010 júniusi mélypontról.

A kormánypártok előnye a választani tudó biztos szavazók körében több mint háromszoros, 63 százalék, nyár elején azonban még hatszoros volt. Az MSZP támogatottsága 19, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig 4 százalékos - olvasható a felmérésben.

Az egyes politikusok népszerűségét tekintve Orbán Viktor a szeptemberihez képest 2 százalékpontot veszített, 59 százalékon áll. A választások óta népszerűsége először csökkent 60 százalék alá - közölte a Medián.

A kormánypárti politikusok közül Kósa Lajos népszerűsége 4 százalékponttal 53 százalékra csökkent, Varga Mihályé ugyancsak 4 százalékponttal 49 százalékra, Semjén Zsolté 5 százalékponttal 37 százalékra, Kövér Lászlóé 8 százalékponttal 33 százalékra.

A kormányfő mögött a második helyen Schmitt Pál köztársasági elnök áll, népszerűsége 3 százalékponttal 57 százalékra csökkent.

Nőtt a népszerűsége Tarlós István főpolgármesternek (1 százalékponttal 48 százalékra), Pintér Sándor belügyminiszternek (4 százalékponttal 42 százalékra), Schiffer Andrásnak, az LMP vezetőjének (4 százalékponttal 33 százalékra). Ugyancsak népszerűbb volt (1, illetve 2 százalékponttal) októberben Mesterházy Attila, az MSZP és Vona Gábor, a Jobbik elnöke, de így is csak 25-25 százalékon állnak. A lista utolsó négy helyén szocialista politikusok vannak: Kiss Péter, Simon Gábor, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó.

A felmérést október 8. és 12. között készítették az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott felnőtt állampolgárok személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva súlyozással korrigálták, így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5 százalék - írta a Medián.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×