eur:
388.5
usd:
360.56
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Iszapömlés - A WHO szakértőket küld Magyarországra

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bejelentette: szakértőket küld Magyarországra, hogy segítsen a magyar hatóságoknak annak felmérésében, milyen hatást gyakorol az emberek egészségére a nyolc nappal ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés.

"A WHO szakértői csapata ma indul Magyarországra, hogy további segítséget nyújtson a kormánynak annak felmérésében, hogy rövid, illetve hosszú távon milyen következményei lehetnek az egészségre az október 4-én bekövetkezett hatalmas iszapömlésnek" - áll a WHO kedden kiadott közleményében.

Az ENSZ szakosított szervezete úgy látja, hogy az emberek egészségére gyakorolt hatás "kezdetben súlyos volt, de az adott helyszínre korlátozódott", azaz nyolc ember halt meg, több száz pedig megsérült meg, elsősorban a lúgos kémhatású iszaptól szenvedtek égési sérüléseket.

Mindazonáltal felméréseket kell végezni annak megállapítására, hogy milyen hosszabb távú következményei lehetnek az emberek egészségi állapotára, ha olyan port lélegeznek be, vagy olyan vizet és helyi élelmiszereket fogyasztanak, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak nehézfémeket - mutatott rá a WHO, hozzátéve, hogy a magyar hatóságok szoros figyelemmel követik a helyzet alakulását, és minden egészségügyi intézkedést megtettek, amelyekre a jelenlegi stádiumban szükség van.

Az Egészségügyi Világszervezet kevéssé tartja valószínűnek, hogy rövid távon bármilyen egészségügyi kockázat fenyegetné a Magyarországgal szomszédos államokat. Ugyanakkor jobban nyugtalanítják azok a közepes és hosszú távú potenciális következmények, amelyek akkor jelentkezhetnek, ha a táplálkozási láncba nehézfémek kerülnek be.

Az ENSZ-ügynökség elhanyagolhatónak tekinti a fertőzött por terjedésével járó kockázatokat a szomszédos országokra nézve.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×