Infostart.hu
eur:
384.91
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

14 év után ismét ingyenessé válhat a parkolás a fővárosban

Idén június 30-tól hatályát veszíti a fizetőparkolással kapcsolatos fővárosi önkormányzati rendelet. Ha az új kormány napirendjére tűzi a március közepén benyújtott törvényjavaslatot, a bliccelők megbüntetéséhez nem lesz elég az autójuk szélvédőjén úgynevezett mikuláscsomagot elhelyezni.

A parkolási pótdíj befizetésére kötelezetteket a még el nem fogadott törvényjavaslat értelmében a mikuláscsomagon kívül tértivevényes levélben is értesíteni kell majd fizetési kötelezettségükről. Ráadásul az autósoknak a levél kézhezvételétől számított 15 napon belül lenne lehetőségük a büntetési alapdíj befizetésére.

Tóth József, a Magyar Parkolási Szövetség elnöke szerint azonban kár lenne arra számítani, hogy ez csökkenteni fogja a pótdíjak mértékét. "A lépést a többi autós érdekeit sértőnek tartjuk, hiszen a kedvezményes pótdíjtarifa megszűnik. Magyarán drágább lesz a büntetés annak, aki a pótdíjat időben befizette" - mondta.

Tóth József szerint elenyésző azoknak az autósoknak a száma, akik az autójuk ablaktörlőlapátja alá erősített mikuláscsomag elvesztésére hivatkozva mulasztják el a pótdíj befizetését. Hozzátette, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén azért is szükség lenne az alappótdíj mértékének a növelésére, mert a parkolási társaságok megemelkedett költségeit nem lehetne a parkolási díjakba beépíteni.

A tértivevény fölösleges költség lenne, vélekedett. S ha ezt mégis így fogadják el, tette hozzá, akkor a költségek értelemszerűen megjelennek az üzemeltetőknél, akik majd azt a peres eljárásban megpróbálják érvényesíteni. "Szakmailag hibás lenne a pótdíjbehajtásnak esetleges költségeit a parkolási díjban érvényesíteni, erről szó nincsen" - hangsúlyozta.

Egy tavaly novemberi alkotmánybírósági döntés értelmében alkotmányellenes, hogy a díjszabást és a pótdíjazás mértékét is az ebben gazdaságilag érdekelt közgyűlés állapíthatja meg. Ennek megfelelően a törvényjavaslat elfogadása nem vonhatja maga után a parkolási díjak és pótdíjak növekedését - véli Legin István.

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom alelnöke szerint jó esély van arra, hogy a parkolási rend új, az alkotmányossági követelményeknek is megfelelő szabályozása nem fog elkészülni a június 30-i határidőig. Ez esetben július 1-től 14 év után ismét ingyenessé válhat a parkolás Budapesten.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×