Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Gazsó Ferenc: Az MSZP nem akar és nem is tud változtatni

Gazsó Ferenc szociológus szerint továbbra is elsősorban Gyurcsány Ferenc reprezentálja az MSZP-t. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szocialisták vélhetően abba az illúzióba ringatják magukat, hogy ellenzékben megerősödnek, majd újra hatalomra kerülnek. Gazsó Ferenc arról is beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben nem baloldali, hanem neoliberális szemléletű kormányok irányították az országot.

Nem csak a támogatottságát, de a szavahihetőségét is végérvényesen elvesztette a Magyar Szocialista Párt az elmúlt húsz évben folytatott társadalmi és gazdasági politikája miatt, illetve azért, mert a válság idején sem tudott előállni egy új programmal és az azt hitelesítő személyiségekkel - mondta Gazsó Ferenc szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ugyanazt a pártot működteti tovább ugyanaz a garnitúra, ez pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy nem akarnak és nem is tudnak változtatni - tette hozzá az egyetemi tanár, megjegyezve: márpedig egy változatlanul felálló párt, amely elvesztette a támogatottságát és a hitelét, nem is tudja azt visszaszerezni.

A párton belüli domináns érdekcsoportok nem is akarják és nem is teszik lehetővé a változásokat - fogalmazott Gazsó Ferenc. Hozzátette: ezek a politikusok talán abba az illúzióba ringatják magukat, hogy ellenzéki pozícióban, kritikai szerepet betöltve, a kormányzat által elkövetett hibák következtében feltöltekeznek, és újból hatalomra kerülnek.

A szociológus szerint ezért lehetséges, hogy a támogatás elvesztése ellenére nem változott a párt vezetése - Gyurcsány Ferenc például az MSZP országos listájának negyedik helyén áll, és gyakran szerepel. "Az MSZP-t elsősorban ma is Gyurcsány Ferenc reprezentálja" - fűzte hozzá.

Neoliberális, nem baloldali

Az elmúlt nyolc évet tipikus neoliberális, nem pedig baloldali szemléletű kormányzás jellemezte. Az ország vezetése azt akarta elérni, hogy az önszabályozó piacgazdaság kiépülése és a piacelvű működés kiterjesztése, vagyis az újglobalizmus a társadalom minden szféráját és szintjét áthassa, mert a szemükben ez volt az egyedüli lehetséges modernizációs stratégia.

Ezért próbálták piacosítani az egészségügyi ellátást, az oktatást és más területeket, pedig látható volt, hogy ezek a törekvések semmit sem hoznak a konyhára, csak mélyítik azt a válsághelyzetet, amely az országot a rendszerváltozás óta jellemzik - vélekedett az egyetemi tanár.

Gazsó Ferenc megjegyezte: bár az MSZP mint utódpárt kihasználta azt a lehetőséget, hogy az államszocializmus iránt nosztalgiát érző emberek jelentős részét, főleg az idősebb generációt a maga szavazótáborába gyűjtse, így képes volt megszerezni a kormányzati pozíciót, társadalmi és gazdaságpolitikájában nem jelentek meg a baloldali szempontok.

A szociológus hozzáfűzte: a szocialisták nem arra használták fel a hatalmat, hogy korrigálják a rendszer problémáit, amelyek a rendszerváltozás óta jelen voltak, hanem - a gazdasági válság következtében általánosan is megbukott - dogmatikus neoliberális politikának az eszeveszett végrehajtását erőltette.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Embriókorban kiszűrt SMA – Korszakos, ami a Semmelweis Egyetemen történt, demográfiai hatása is lehet

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, mert még embrió korában kiszűrték az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Beke Artúr szülész-genetikus szerint a gyermekvállaláskor hozott betegségek miatt bizonytalankodó pároknak új reményt jelent ez a lehetőség. Az InfoRádió megszólaltatta a debütált állami eljárásban részesült anyát is, aki első gyermeke születése után sok genetikussal is kapcsolatba került, mígnem találkozott Beke Artúrral.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×