Infostart.hu
eur:
356.05
usd:
312.26
bux:
140538.9
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Újabb árhullám indult el a Krasznán

Újabb árhullám indult el a Kraszna romániai szakaszáról, miközben a folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részéről még le sem vonult a korábbi áradás - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

A Kraszna hazai szakasza lassan apad, így 64 kilométer hosszú védvonalán változatlanul elsőfokú az árvízvédelmi készültség - mondta az igazgató.

Hozzátette: a vízügyi szakemberek fokozottan figyelik a védművek állapotát, eddig a folyó mentén élők biztonságát veszélyeztető árvízi jelenségeket nem tapasztaltak.

A Romániából indult újabb árhullám a jelzések szerint kisebb mértékű, viszont a meteorológiai előrejelzések szerint a következő négy napban 13-17 milliméter csapadékra is lehet számítani a vízgyűjtő területen.

Bodnár Gáspár szerint a folyamatos csapadék-utánpótlás a védekezés elhúzódását vonhatja maga után.

Az esőzés hátráltathatja a belvíz elleni védekezést is Szabolcsban, ahol most 11.900 hektáros területet borít víz. Felső-Szabolcsban mindhárom belvízvédelmi szakaszon, valamint a Szamos-Kraszna-közben továbbra is másodfokú, míg a beregi tájegységben és a Tisza-Szamos-közben elsőfokú a készültség.

Összesen 11 szivattyútelep gépeit működtetik az érintett területeken, amelyekről az utóbbi 24 órában 1,9 millió köbméter belvizet emeltek át a csatornákba és a folyókba, valamint öt víztározóba is. A tározókba eddig már 13 millió köbméter vizet vezettek.

A vízügyi igazgatóság mellett Szabolcsban két vízgazdálkodási társulat, valamint Nagyecsed, Kisar, Paszab, Dombrád, Nagyhalász, Tiszabercel, Ibrány és Barabás önkormányzata is belvízvédelmi készültséget tart területén.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×