Infostart.hu
eur:
356.51
usd:
312.67
bux:
140226.79
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A másik Csinszkát mutatja be a MODEM

Boncza Berta Ady Endre halála utáni életét mutatja be a debreceni MODEM "A másik Csinszka" című tárlata. A kiállításon többek között a költőnő második férjének, Márffy Ödön festőművésznek több képét is láthatják az érdeklődők - mondta az InfoRádiónak Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora.

Bár Ady Endre temetése után néhány héttel már Babits Mihállyal kezdett kapcsolatot, Boncza Bertát megrázta férje halála - mondta az InfoRádiónak a debreceni MODEM-ben nyílt A másik Csinszka című kiállítás kurátora. Rockenbauer Zoltán hozzátette: a fiatal, mindössze huszonöt éves nő nem akart beleragadni a nemzet özvegyének szerepébe: tovább szeretett volna lépni, erről írt versében pedig Petőfi Sándor feleségéhez, Szendrey Júliához hasonlította magát.

Azt még Csinszka ellenségei is elismerték, hogy nagy odaadással gondozta az egyre betegebb Adyt; számára a költővel való házasság - ahogy egyik méltatója fogalmazott - nem volt más, mint betegápolás, férje halála pedig egyfajta megkönnyebbülést, tehertől való megszabadulást is jelenthetett  - magyarázta Rockenbauer Zoltán.

Megözvegyülése után új fejezet kezdődött Boncza Berta életében - innen a kiállítás címe is -, amelyben a legnagyobb szerepet a Márffy Ödönnel festővel 1922-ben kötött házassága játszotta; a MODEM tárlatán azokat a képeket is megnézhetik az érdeklődők, amelyeket a művész róla festett.

Márffy több mint félszáz olajképet és pasztellt, valamint sok tucat akvarellt, grafikát és litográfiát készített feleségéről. E művek túlnyomó része arckép, de akad közöttük akt, és az ekkoriban kedvelt kerti és társasági jeleneteken is gyakran feltűnik Csinszka alakja.

A kiállítás ugyancsak Márffy e periódusában készült festményein keresztül mutatja be a házaspár környezetét, a villát és annak lakóit, a kerti munkát és a virágokat, gyümölcsöket, a belőlük készült csendéleteket - mondta a tárlat kurátora.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Hatalmas techrobbanás a Távol-Keleten: itt látszik, mekkora összeget öntenek a mesterséges intelligenciába

Hatalmas techrobbanás a Távol-Keleten: itt látszik, mekkora összeget öntenek a mesterséges intelligenciába

Dél-Korea exportja júniusban is erőteljesen bővült, ami jól mutatja a gazdasági növekedést megalapozó félvezetőipari fellendülés tartósságát. A vámhivatal közlése szerint a munkanaphatással kiigazított kivitel az egy évvel korábbihoz képest 59,5 százalékkal, míg a behozatal 30,1 százalékkal nőtt, így a kereskedelmi többlet elérte a 36,1 milliárd dollárt. A nyers, kiigazítatlan adatok szerint az export 70,9 százalékkal ugrott meg, szemben a májusi, felülvizsgált 53,4 százalékos bővüléssel - írta a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×