Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.19
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Fodor Lajos: Ekkora botrányt még nem élt meg a honvédség

A Magyar Honvédség egykori parancsnoka szerint elképzelhetetlen, hogy ilyen összegű pénzek eltűnéséről csak egy-két ember tudott. Fodor Lajos volt ausztrál nagykövet az InfoRádiónak azt mondta: 38 éves pályafutása során nem látott a honvédségnél ilyen nagy botrányt.

Megdöbbentette és elszomorította Fodor Lajost, a Magyar Honvédség volt parancsnokát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) kitört botrány. Az egykori ausztrál nagykövet szerint a történtek óriási erkölcsi kárt okoztak az egyetlen magyar katonai tanintézetnek.

"Nagyon bízom abban, hogy ebből nem fognak mélyreható következtetéseket levonni, hiszen egy-két ember törvényellenes cselekedetei nem rombolhatják le teljesen a honvédség nimbuszát" - mondta Fodor Lajos. Hozzátette: harmincnyolc évig volt katona, de nem emlékszik olyan ügyre, aminek kapcsán tábornokokat vettek volna őrizetbe.

A ZMNE rektorának előzetes letartóztatásával kapcsolatban Fodor Lajos azt mondta: az talán érthető lett volna, ha Szabó János olyan korrupciós ügybe keveredik, ami a szakmájával összefügg, "ha valakinek ötmillió forintért doktori címet ad. De az, hogy egy szállítmányozási céggel hogy kerülhet kapcsolatba egy rektor, azt fel nem tudom fogni" - jegyezte meg.

A honvédség volt parancsnoka megjegyezte: elképzelhetetlen, hogy ekkora összegek - körülbelül kétmilliárd forint - eltűnéséről a Honvédelmi Minisztériumban csupán egy-két ember tudott.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×