eur:
388.39
usd:
360.88
bux:
68648.18
2024. május 7. kedd Gizella

"A kommunizmus következményei megfertőzték a mindennapokat"

A család, az egyház és a nemzet szenvedése a kommunizmus évei alatt - ez állt a Polgári Magyarországért Alapítvány és az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság által a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott ülésének középpontjában.

Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő, az esemény főszervezője a rendezvény kapcsán arról beszélt: aki szenvedett, megismeri az erőt, amellyel képes megbocsátani, de a szenvedés méltóságát az emlékezés adja.

A politikus hozzátette: az ülés egyik célja felhívni a figyelmet arra, hogy a II. világháborúban Magyarországra érkező szovjet katonák magyar nők tízezreit, a női népesség 10 százalékát erőszakolták meg, amibe sokan bele is haltak.

Hangsúlyozta: a kommunizmusban a társadalom jelentős részét kizsákmányolták, kifosztották, ezrével hurcolták a gulágra az embereket, és a rettegés uralta a közhangulatot.

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke arról beszélt: a rendezvény célja, hogy kiderüljön, húsz évvel a kommunizmus lezárása után sikerült-e megszabadulni a rendszer súlyos fizikai és szellemi következményeitől, amelyek megfertőzték a mindennapokat. A politikus úgy fogalmazott: a kommunizmus képviselői továbbra is felelősek a korrupcióért, az ország rossz gazdasági helyzetéért és az eladósodottságért.

A legnagyobb ellenzéki párt képviselője hozzáfűzte: a baloldal tehetségtelen vezetői hibás reformokkal próbálják orvosolni az általuk okozott válságot, de látható, hogy a szocializmus képviselői képtelenek erre. Megjegyezte: ők felelősek a 2006-os rendőrterrorért is, és ha eljön az idő, felelniük kell.

Kövér László hangsúlyozta: az országnak olyan kormány kell, amely az emberek mellé áll és megváltoztatja a politikát és a közhangulatot. Ha a Fidesz bizalmat kap, ezt meg fogja tenni - mondta a politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×