Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

BKV: így kell HR-igazgatót fizetni!

Kiválasztotta új humánpolitikai igazgatóját a BKV - közölte a közlekedési vállalat. Az ötven jelentkező közül Juracsik Zoltánt, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola korábbi humánpolitikai osztályvezetőjét bízza meg a feladattal Kocsis István vezérigazgató.

Juracsik Zoltán 2009. október 16-án, vagyis tegnap lépett be a BKV-hoz határozatlan idejű munkaszerződéssel.

Alapbére havonta 1 241 000 forint, amihez 100 százaléknyi teljesítéshez kötött prémiumot kap. Emellett jár neki a személygépkocsi használat, mobiltelefon, vezetői pótszabadság, részvétel egészségügyi szűrővizsgálaton, és a Kollektív Szerződés szerinti felmondási idő a munkaviszony rendes felmondása esetén.

Szalainé Szilágyi Eleonóra korábbi humánpolitikai igazgató hivatalosan 2008. márciusában távozott a BKV-tól és a prémiumokkal együtt felvett csaknem 100 millió forint végkielégítést. Szerződését később úgy módosították, hogy a cégnél maradhatott, havi több mint egymillió forintért, de a végkielégítést nem fizette vissza. Az igazgatónő az emiatt kirobbant botrány után, 2009. július 27-én távozott.

Az InfoRádió úgy tudja: Jurácsik Zoltán szerződése végkielégítést nem tartalmaz, de a jelentősebb pontokban megegyezik elődje, Szalainé Szilágyi Eleonóra kontraktusával. Lényeges különbség: Szilágyiné 120 százalékos prémiumra volt jogosult.

Kocsis István vezérigazgató július 23-án rendelt el belső vizsgálatot, a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyében. Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja július 29-én jelentette be, hogy a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása. A botrány kirobbanása után július 31-ével saját kezdeményezésére közös megegyezéssel távozott a cégtől Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes.

Õ foglalkoztatta tovább - akkor még megbízott vezérigazgatóként - csaknem 100 milliós végkielégítésének kifizetése után havi 1,2 millió forintért Szalainé Szilágyi Eleonórát a cég volt humánpolitikai igazgatóját, és Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgató 40 milliós végkielégítését is ő írta alá. Balogh Zsolt nevéhez köthető az a munkaügyi per is, amelyben a BKV-t csaknem 100 millió forint megfizetésére kötelezték első fokon, mert végkielégítés nélkül elküldték Szalai László stratégiai igazgatót, aki azonban beperelte a BKV-t, mondván jár neki a végkielégítés.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×