Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Biztosan lesz újabb vasutassztrájk

A napokban dönt a vasutassztrájk időpontjáról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkbizottsága, így egyelőre csak annyi bizonyos, hogy lesz munkabeszüntetés - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

A szakszervezet múlt pénteken jelentette be, hogy sztrájkot hirdet, miközben még folytak a zárt ajtók mögötti tárgyalások a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek között. A döntést akkor azzal indokolták, hogy nem látják a kormányzat megállapodási szándékát a tárgyalásokon.

Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke akkor azt mondta: "addig fogunk sztrájkolni, amíg eredmény nem lesz".

Gaskó István elmondta, hogy a sztrájk időpontjáról "kellő időben" tájékoztatást adnak. Ez azt jelenti, hogy a sztrájk kezdete előtt annyi idővel, ami elegendő ahhoz, hogy a munkáltató - ha megegyeznek a még elégséges szolgáltatásokról - meg tudja hirdetni a vonatokat. Hozzátette: már most az utazóközönség türelmét és megértését kérik. Utóbbira különösen azért számítanak, mivel a mellékvonalak bezárása nemcsak a vasutasokat, hanem az utasokat is sújtja.

A szakszervezet elnöke szerint elfogadhatatlanok a vasutas társadalom számára a tervezett megszorítások, amely során a 40 milliárd forintos elvonások többsége a vasutat terheli. Gaskó István szerint a tervezett lépések következményei nincsenek felmérve, nincsenek hatástanulmányok, a vasutasok viszont nagyon rossz helyzetbe kerülhetnek. Hozzátette: a rendelkezésre álló idő sem elegendő a megvalósításhoz, évekre lenne szükség egy kimunkált reformhoz.

A VDSZSZ Szolidaritás országos választmánya elfogadhatatlannak tartja a költségtérítés tervezett elvonását és a vasút átalakítását, amelynek következtében vasutasok ezrei válnak munkanélkülivé - mondta Gaskó István. A választmány a jelenlegi formájában ellenzi annak a miniszteri rendeletnek a kiadását is, amely a vasutasok menetkedvezményeit alakítaná át.

Gaskó István elmondta, hogy az eddigi sztrájkkövetelések fenntartása mellett, ezekkel a tételekkel egészítik ki követeléseiket, és térben és időben gördülő sztrájkot hirdetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×