Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Harmadik felszállásakor zuhant le a sárkányrepülő

Két aznapi sikeres felszállás után a harmadiknál zuhant le és vesztette életét egy sárkányrepülő szombaton a zalaegerszegi repülőtéren - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet.

Szemtanúk elmondása szerint a harmadik - autóvontatásos - felszállás során a sárkányrepülő a szükséges magasságot elérte, ám eddig tisztázatlan okból nem történt meg időben a sárkányrepülő leoldása a vontatókötélről - írta Bajkó Erika kommunikációs vezető.

A független szakmai vizsgálat eddigi megállapítása szerint a sárkányrepülő mintegy 300 méter magasból zuhant a földre. A rendőrség további vizsgálatra lefoglalta a vontatáshoz használt eszközöket, a vontatóautót, a vontatókötelet, valamint az autó, illetve a sárkányrepülő kioldószerkezetét - olvasható a közleményben.

Az MTI-t szombaton szemtanúk arról tájékoztatták, hogy a repülőtéren éppen a zalaegerszegi sárkányrepülős klub létrehozásának 30. évfordulóját ünnepelték. Többen is repültek a nap folyamán motoros- és úgynevezett gyalogsárkánnyal, azaz motor nélküli sárkánnyal, minden gond nélkül. Feltehetően műszaki hiba történhetett a szerencsétlenül járt gyalogsárkány csörlőzése során, ezért nem tudta leoldani magát a drótkötélről sem a légi jármű pilótája, sem az őt vontató autó vezetője, s a drótkötél gyakorlatilag a földre rántotta a gépet.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×