Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Tarlós: trükköznek a szocialisták az ideiglenes lemondással

Minden jogalapot nélkülöző, a közvéleménynek szóló kommunikációs trükk, színjáték az, hogy Hagyó Miklós és Horváth Csaba ideiglenesen visszaadta hatásköreit a főpolgármesternek - mondta Tarlós István.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a főpolgármester-helyettesek a hatásköröket a főpolgármestertől kapják. Ezekről bármikor lemondhatnak, ideiglenes jelleggel azonban nincs erre jogszerű lehetőségük. Vagy lemondanak, vagy nem. Ha pedig lemondtak hatásköreikről, akkor már gyakorlatilag nem is főpolgármester-helyettesek - szögezte le.

Hozzátette, hogy ha nem látják el a feladataikat, nem dolgoznak, akkor nem is jár nekik a fizetés. A munka nélküli főpolgármester-helyettesek fogalmát ugyanis sem a törvényi előírások, sem a szokásjog nem ismeri. Mivel pedig nem jár nekik fizetés, ezért nem is utaltathatnak át semmit pr jelleggel az úgynevezett Krízisalapba.

Tarlós István úgy véli, hogy ezzel a trükközésükkel a szocialisták ijesztgetni próbálják a főpolgármestert. Ezt azonban elég ügyetlenül teszik, mivel állandóan nem létező, a törvény által nem ismert megoldásokkal kísérleteznek. Mindezt pedig úgy kommunikálják a nyilvánosság előtt, mintha jogszerűen létezne is az, amit mondanak. Az, hogy a továbbiakban mi is történik ez ügyben a városházán, az Demszky Gábor főpolgármestertől függ - mutatott rá az ellenzéki politikus.

Az MTI városházi értesülései szerint Hagyó Miklós lemondta azt a találkozót, amit péntek délutánra kezdeményezett Tarlós Istvánnal. A megbeszélésre várhatóan egy hét múlva kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×