Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Tájékoztató kampány indul az új típusú influenzáról

A tanév megkezdésével indul a lakossági tájékoztatás az újinfluenza-vírus veszélyeiről, a betegség megelőzéséről és kezeléséről - hangzott el az Országgyűlés egészségügyi bizottságának rendkívüli ülésén, amelyen meghallgatták az egészségügyi minisztert is. A testület elnöke elmondta: azt feltételezik, hogy a kifejlesztett védőoltás hatásos lesz.

Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők megfelelőnek tartják a magyar járványügyi felkészültséget - tájékoztatta az InfoRádiót az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke, hozzátéve: a veszélyt sem túlreagálni, sem alábecsülni nem szabad.

A politikusok abban is egyetértettek, hogy a megelőzést előtérbe helyező program - amelynek lényege, hogy a lakosság leginkább veszélyeztetett csoportjai védőoltásban részesítik - a helyes irány, nem pedig az antivirális gyógyszerek felhalmozása - mondta Kökény Mihály.

A tanév kezdetével intenzív tájékoztató kampány indul: a védőnők több százezer tájékoztató kiadványt visznek majd az iskolákba, ahol szétosztják azokat a gyerekek között, de plakátokon és az interneten is megjelennek majd az új típusú influenza veszélyeire és megelőzésének lehetőségeire figyelmeztető információk - közölte a szakpolitikus.

Készül a vakcina

Az egészségügyi bizottság örömmel nyugtázta azt is, hogy jól állnak a védőoltás humánvizsgálatai - mondta Kökény Mihály, hangsúlyozva: többszörösen bizonyított, hogy a szezonális influenza elleni vakcina hatásos, márpedig az új típusú influenza elleni készítményt is hasonló technológiával gyártják.

"Semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy a rendelkezésre álló mintavírusból előállított oltóanyag nem lesz hatásos" - fűzte hozzá az egészségügyi bizottság elnöke, megjegyezve: a tervek szerint a tömeges oltások október elején kezdődhetnek meg.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×