Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kártérítést kérnek a tarnabodi gyanúsítottak

Majdnem 11 hónapig volt ártatlanul előzetes letartóztatásban az a három roma származású férfi, akiket a tavaly őszi tarnabodi cigányokat ért támadások elkövetésével gyanúsítottak. A pénteki debreceni rajtaütés után kiderült, hogy nem ők lőttek és dobtak Molotov koktélokat a négy családi házra. Már szabadon is engedték őket, de a három férfi kártérítési pert indít.

Akkor még ismeretlen tettesek Molotov-koktélokat dobtak és rálőttek négy családi házra a Heves megyei Tarnabodon tavaly szeptember 29-én. Senki nem sérült meg, csak egy épületben keletkezett tűz, de azt is eloltották a lakók, mire a tűzoltók kiértek.

Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője akkor az InfoRádiónak azt mondta, hogy már másnap elfogták a tetteseket. "A három férfi megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Több emberen elkövetett emberölési kísérlet megalapozott gyanúja ellen indítottunk eljárást az őrizetbe vételük mellett, és indítványoztuk az előzetes letartóztatásukat" - közölte.

A három férfi majdnem 11 hónapig volt előzetes letartóztatásban. Pénteken hajnalban a rendőrség őrizetbe vett négy férfit, akiket a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolnak, amelynek része a tavaly őszi tarnabodi eset is. Ekkor derült ki, hogy a három férfi ártatlan.

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője beszámolt arról, hogy mi vezette őket félre. "Egy tanú azt állította, hogy lefűrészelt csövű vadászfegyvert látott az egyik fiatalembernél az elkövetés előtt egy héttel, és aznap este is mindhárman befolyásolt állapotban voltak, és garázda módon viselkedtek. Ez a bizonyíték egészült ki azzal, hogy az elfogásuk után a ruházatukon és testfelületükön lőpormaradványokat érzékeltek a szakértők. Ez alapozta meg velük szemben az alapos gyanút, és kerültek előzetes letartóztatásba" - fogalmazott.

Petőfi Attila szerint nincs összefüggés az akkor vélelmezett, és a most pénteken őrizetbe vett elkövetők között.

A hétfőn szabadult három roma fiatalember kártérítési pert indít - tájékoztatta a távirati irodát az érintettek ügyvédje. Magyar Elemér elmondta, tíz-tíz millió forintos nem vagyoni kártérítés iránti keresetet nyújtanak be, emellett bocsánatkérést is várnak a hatóságoktól.

Az ügyvéd azt mondta: a fiatalkorú Németh Renátó, a már felnőtt korú Szabó Adorján és Pusoma János az előzetes letartóztatásban együttműködött a hatóságokkal, de végig tagadták a bűncselekmény elkövetését, és közvetett bizonyítékok alapján gyanúsították meg őket.

Az ügyvéd ráadásul azt mondta, a börtönben roma származásuk és a bűncselekmény-sorozat miatt "irtózatos és megalázó módon" bántak védenceivel. Magyar Elemér szerint az elkövetés estéjén csak a kommandósokról kerülhetett a ruhájukra lőpornyom, mert nekik sosem volt fegyverük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×