Infostart.hu
eur:
367.83
usd:
317.5
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Orbán: A Fidesz készen áll az ország irányítására

Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken Budapesten újságíróknak, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált.

A volt kormányfő azt mondta: pártja készen áll az ország irányítására.

Orbán Viktor szerint az egyre mélyülő gazdasági és szociális válság kezelésére a koalíciós kormány alkalmatlan, a kisebbségi kormány még inkább: többségi kormányra van szükség.

A Fidesz elnöke hozzátette: az előrehozott választást majd a helyzet fogja kikényszeríteni. Arra a kérdésre, hogy ez alkotmányos úton miként oldható meg, az ellenzéki vezető azt mondta, csak a parlament feloszlatásával.

Az újságíróknak adott tájékoztatás során a Fidesz elnökét megkérdezték, gondolkodik-e pártja árnyékkormány felállításáról. Orbán Viktor azt válaszolta, hogy "az árnyékkormánynak árnyékminiszterei vannak, azok ülnek valahol, az árnyékszéken". Ez nem működik - tette hozzá.

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy a következő napokban találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, mivel személyesen kíván tájékozódni a kialakult koalíciós válságról.

Az államfő elsőként szerdán Gyurcsány Ferenccel, miniszterelnökkel, szocialista pártelnökkel találkozott, őt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke követte.

A köztársasági elnök Orbán Viktor után pénteken Dávid Ibolyával, az MDF vezetőjével is konzultál, majd hétfőn Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét fogadja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×