Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
320.68
bux:
151616.22
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Horn: a 20 százalék a pszichológiai határ

Az SZDSZ kampányfőnöke szerint egy esetleges koalíciós tárgyaláson pártja feltétele lesz az egykulcsos adórendszer bevezetése. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a 20 százalékos adókulcs átláthatóbbá tenné a rendszert.

Az SZDSZ 18-36 százalékos személyijövedelemadó-rendszert ígért 2002-ben. Ezt "kínkeservesen" elérte - mondta a politikus.

Hozzátette: most átfogó adórendszer-módosítást szeretnének elérni, olyan átlátható és átjárható adórendszert, amelyben már nem érdemes trükközni.

Horn Gábor közölte: az egykulcsos adórendszer óriási előrelépés lenne, mert a 20 százalék olyan pszichológiai határ, amely mellett már érdemes tisztességesen adózni.

A költségvetési hiányról a szabad demokrata kampányfőnök azt mondta, hogy az három forrásból táplálkozik.

Az egyik az infrastruktúra fejlesztése. Helyénvaló volt elindítani az autópálya-építést és az informatikai infrastruktúra kiépítését szolgáló programot, valamint az oktatásban a magántőke bevonásával megvalósuló fejlesztéseket - közölte.

Horn Gábor úgy vélekedett, hogy a büdzsét jelentősen megterhelték a szociális kiadások: a diplomás minimálbér és a 13. havi nyugdíj bevezetése, a családi pótlék összegének megemelése, a közszférában dolgozók bérének növelése.

Nem biztos, hogy ez volt a legszerencsésebb megoldás, de akkor ezt vállaltuk - fűzte hozzá.

Az SZDSZ sikereként értékelte a politikus, hogy a párt számos területen megakadályozta az alanyi jogon járó juttatások bevezetését, és elérte a rászorultság elvének érvényesítését.

Jogos a kritika amiatt, hogy nem sikerült az egészségügyet megreformálni, valamint kisebbé és hatékonyabbá tenni az államot. Ez a magyar politika közös kudarca a rendszerváltozás óta - mondta Horn Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×