eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Nyugat-Európába igyekvő, ISIS-kapcsolatú embereket fogtak el

A lap szombati számában közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetve 2010-ben önkéntesen csatlakozott egy közelebbről meg nem nevezett szervezethez, amely a vonatkozó nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorszervezetnek minősül. A lap értesülése szerint vélhetően az Iszlám Állammal (ISIS) együttműködő terrorszervezetről van szó. A gyanú alapján a terrorszervezet tagjaként például mindketten végeztek 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet, és katonai kiképzésben részesültek, illetve anyagilag is támogatták a terrorszervezetüket.

A gyanúsítottak a röszkei tranzitzónában nyújtottak be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak.

A vizsgálóbíró, figyelemmel a gyanúsítottak személyi körülményeire, személyazonosságuk tisztázatlanságára és az általuk eddig közölt adatok ellentmondásosságára, valamint arra, hogy megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, elrendelte az előzetes letartóztatást.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×