Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Fontos dolgokat jelentett be Lázár János

Fontos dolgokat jelentett be Lázár János

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 107. kormányinfón először az idei évtől érvényes gazdasági, szociális intézkedéseket sorolta, majd bejelentette: a kormány döntött a napenergia előállításának támogatásáról, a Budapest-Kolozsvár gyorsvasútról és kultúrtámogatásokról is.

A kormány sorba vette a legfontosabb kérdéseket, köztük a bevándorlással kapcsolatos helyzetet. Ezzel kapcsolatban Lázár János összefoglalta a csütörtökön bejelentett Stop Soros törvénycsomag három törvénymódosítását. "A kerítés felhúzása és az országhatár megvédése kisebb feladat volt, mint amit rejtetten vagy nyíltan most meg kell vívnia a kormányzatnak" - indokolta a Nemzeti Konzultációt és a 2016-os migráció témájú népszavazást Lázár János.

Kérdésre válaszolva kijelentette: "Senki nem akarja Soros Györgyöt kitiltani az országból. A jövőre nézve szabályozzák azt a kérdést, hogy aki támogatja és szervezi a bevándorlást, annak vállalnia kell, hogy a szervezet regisztrál, az illetéket befizetik" és vonatkozik rájuk minden más szabály, amit majd elfogadnak. Hozzátette: "nem lehet a civileknek megtiltani a tevékenységüket, szabályozni lehet".

Naperőműveket a földekre!

Kisteljesítményű napelemes erőművek támogatásáról döntött a kormány. Lázár János szerint az a cél, hogy Magyarországon állítsák elő az itthon felhasznált áramot. Ezért  fenntartják a paksi atomerőművet, ami az ország villamosenergia-igényének 50%-át tudja biztosítani. A kormány úgy döntött, hogy a másik 50 százalék napenergiából származzon - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy

a villamosenergia-importot 10 éven belül el szeretnék hagyni.

Amellett, hogy az Magyar Villamos Művek is épít napelemparkot, most arról döntöttek, hogy épüljön 3000 darab fél megawattos erőmű magyar földtulajdonosok és földhasználók területein. Egy ilyen napelempark 1 hektárt foglal el, ezek létesítéséhez adnak majd kedvezményes uniós hitelt.

Az ügyben már elkezdődtek a tárgyalások az Európai Bizottsággal, amely határozottan támogatja ezt az irányt. A projekt egyébként német és osztrák mintára megy majd. "Ha az atomerőmű-programhoz tudtunk uniós pénzt szerezni, akkor erre is fogunk szerezni" - mondta Lázár János.

Budapest-Kolozsvár gyorsvasút, Ferihegy

Jóváhagyta a kormány a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút megvalósításának tervtanulmányát, most a megvalósíthatósági tanulmány jöhet. A vonal 450 kilométer hosszú, a modernizálást és gyorsvasúttá alakítást kell megtervezni.

A következő kormányülésen megtárgyalják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest belvárosának vasúti összekötését. A cél, hogy egy gyorsvasút jellegű vasúti vonal épüljön.

PPP-program

A kormány meghallgatta a gazdasági miniszter beszámolóját a 2018-ban és azután esedékes szerződéses kötelezettségekről. Ezek közül kiemelkedik a PPP program, amelyről Lázár János elmondta: Magyar Bálint és Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződik, akik "több ezer milliárddal adósították el az államot". Annak idején 90 ilyet örököltek meg, ilyen PPP-programban fontos és kevésbé fontos létesítmények épültek meg a miniszter szerint. Eddig 46 szerződést váltottak ki, 44-et még nem. A még folyamtban lévők a jövőben még 2100 milliárd forintos pénzügyi kötelezettséget jelentenek, ami három minisztériumot érintenek. A projektek között felsőoktatási fejlesztés, diákotthon, kollégium, az M5-ös és az M6-os autópálya, két börtön, tornatermek vannak.

Kultúrtámogatások

Létrehoznak egy Andrássy Gyula emlékhelyet a Bem rakparton a Kiegyezés évfordulója alkalmából.A helyeként kiválasztott épületben jelenleg egy I. kerületi kultúrház működik.

Szegeden új katolikus általános iskola és gimnázium épülhet 2019-2020 között, most ennek előkészítéshez biztosítottak támogatást. A Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti szakközépiskolája új helyet kap, illetve további fejlesztésekhez is nyújtanak támogatást, amelyekről még egyeztetnek.

A Don Bosco szalézi társaság hátrányos helyzetű fiatalok - köztük sok roma - képzésére szakgimnáziumot és szakiskolát működtet, ennek a fejlesztését is támogatják a tanműhely program keretében.

További témák

20 milliárdos programot indítanak a hazai építőipari vállalkozások segítésére, mert az ágazat jól teljesít, de kimaradnak az uniós pályázatokból. A legkisebb pályázati összeg 50 millió forint, a célja k+f, eszközfejlesztés, gépbeszerzés lehet.

A Magyarország rendelkezésre álló uniós keret kimerülőben van, a pénzről döntöttek - mondta Lázár János.

  • A tavalyi év végéig 8522 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás történt, ebből 2017-ben 4278 milliárd.
  • Csak decemberben 1180 milliárdról döntöttek.
  • A pénzek sorsáról 96%-ban döntöttek, 85%-ban kötelezettségvállalási szerződést is kötöttek.
  • 2400 milliárdot fizettek ki 2017-ben.
  • 23705 projekt lett értékelve 2017-ben.

A közmunkások bérét nem tervezik emelni, hogy ezzel is a versenyszektor felé irányítsák őket. A létszámot hosszú távon 80 ezer főre szeretnék visszaszorítani.

A hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltek körül kialakult helyzettel kapcsolatban Lázár János azt mondta, hogy nagyra értékeli a szerkesztőségek érdeklődését, a BBC is bejelentkezett már, de "hagyják meg nekünk, hogy a szavazófülke magányában eldöntsük" a dolgokat. Szerinte a vásárhelyiek bölcsessége fog tudni dönteni. 

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×