Infostart.hu
eur:
375.98
usd:
318.57
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Így trükköznek a taxisok

Így trükköznek a taxisok

Folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., és változatlanul jelentős számú jogsértést tapasztal - írja a Világgazdaság keddi számában a BKK tájékoztatása alapján.

A trükközések köre az elmúlt évek során szinte semmit sem változott: az árdrágítás, az órapörgetés még mindig előfordul, és továbbra is vannak olyanok, akik úgy taxiznak, hogy hiányzik az ehhez szükséges jogosultságuk, esetenként a felszerelés sem felel meg az előírásoknak, sőt olyan vállalkozó is akadt, aki megtagadta az ellenőrzést.

A BKK tavaly több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaélést az ellenőrzések során, emellett több mint százötven, a BKK által feldolgozott panaszbejelentés érkezett a taxis által kért túlzott viteldíjra. A jogosultság körében mintegy hetven alkalommal tártak fel hiányosságot.

A szabálysértések visszaszorítása érdekében (a meglévő jogszabályok alapján) szankcionálni kell az elkövetőket, és el kell tiltani a piactól azokat, akik nem oda valók - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×