Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Rear view of tourist in hotel looking through the window
Nyitókép: martin-dm/Getty Images

Szlovákia lakosságának fele elhagyná az országot – de csak egy időre

A szlovákok több mint kétharmada tervez idén nyári vakációt, és több mint felük külföldre készül. Tavalyhoz képest azonban kevesebben szeretnének Szlovákiában vagy Horvátországban nyaralni. Ugyanakkor egyre többen vásárolják meg előre az utazásukat – derült ki egy friss felmérésből.

A felmérés szerint a szlovákok 68 százaléka készül nyaralni, ami három százalékpontos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor nőtt azok aránya, akik előre megvették a nyaralásukat – idén ez 15 százalék, ami az elmúlt hat év legmagasabb aránya. Azoknak a válaszadóknak az aránya, akik már lefoglalták a nyaralásukat, illetve akik már eldöntötték, hová mennek, de még nem foglalták le, nem változott tavalyhoz képest. A felmérés szerint 11 százalék már lefoglalta az utat, 16 százalék pedig már tudja, hová megy, de még nem foglalt.

Csökkent azok száma, akik ugyan szeretnének nyaralni, de még semmit nem terveztek. Míg tavaly a válaszadók 33 százaléka tartozott ebbe a csoportba, idén csak 26 százalék. „Ez a csoport még vár a megfelelő ajánlatra, vagy a végső döntésre a nyaralás megvásárlásáról” – értékelte a Go4insight kutatócég.

A legnagyobb csoportot azok alkotják, akik egyáltalán nem terveznek nyaralást – ez 32 százalék a megkérdezettek közül.

A felmérés szerint 29 százalék tervezi, hogy a nyarat Szlovákiában tölti, ez négy százalékpontos csökkenést jelent tavalyhoz képest. „Horvátországot egyre inkább anyagilag megterhelő úti célnak tekintik, mégis megőrizte a legkedveltebb külföldi nyári célpont státuszát” – közölte az ügynökség. A népszerű úti célok között idén is szerepel Görögország, Olaszország és Törökország. Egyre nagyobb az érdeklődés az Európán kívüli utak iránt is – idén a válaszadók 6 százaléka tervez ilyen nyaralást.

A tervezett kiadásokat tekintve meglehetősen nagy a szórás. A szabadságot tervezők 7 százaléka 250 eurónál is kevesebbet költene a nyári szünidőre, a válaszolók ötöde legfeljebb 500, 750, vagy ezer eurós összeget szán a nyaralásra. Ha az átlagos költést vesszük figyelembe, a járulékos kiadások nélkül a lakosság 1093 eurót szán a nyaralásra, de

ide tartozik az az 5 százaléknyi jómódú válaszadó is, aki háromezer eurónál is magasabb összeget áldoz a célra.

A lakosság a helyi kiadásokra átlagosan további 533 eurót szán. Tatiana Brandysová, a Partners társaság szakértője szerint a tendencia alakulása mutatja, hogy a lakosság ugyan nem akar lemondani a szabadságról és megszokottá is vált a nyári vakáció, de cserében alaposabban meggondolja, hogy mire költi a pénzét. A kiadások túlnyomó részét a célállomásként választott régió felfedezése, az étkezés és a szuvenírek teszik ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×