Infostart.hu
eur:
385.74
usd:
331.26
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Nem mosolypolitizálni megy Kínába a német gazdasagi miniszter

Az Európai Unió egyre növekvő aggodalmát is tolmácsolja kínai látogatásán a német gazdasági miniszter. Peking ugyanis - Brüsszel szerint - egyre inkább korlátozza nyugati cégek kínai működését, nem tisztázott módon szerez be fejlett technológiákat és nagyban hamisít márkás nyugati termékeket. Sigmar Gabriel Peking után felkeresi Csengdút, majd a hét végén, Hong-Kong érintésével indul vissza Berlinbe.

Sigmar Gabriel utazását alighanem erősen beárnyékolja a vezetése alatt álló berlini gazdasági minisztérium múlt heti bejelentése, amellyel vétót emelt a Nürnberg közelében fekvő Herzogenrathban működő Aixtron cég kínai átvétele ellen. A minisztérium azzal érvelt, hogy az Aixtron átvételével az új tulajdonos fegyvergyártásra alkalmas magas technológiai eljárások birtokába juthat.

Az intézkedés nyomán – úgy hírlik - Németország nagykövetét berendelték a pekingi külügyminisztériumba, ahol tiltakoztak a lépés ellen. Azonban Sigmar Gabriel is bírálattal nyilatkozott azokról a kínai próbálkozásokról, amelyeknek célja minél több magas technológiával dolgozó német vállalatok megszerzése.

Tudósítók szerint a német gazdasági miniszter nehéz feladatot vállalt magára, amikor nemcsak saját kormányának panaszait akarja a pekingi vezetők elé terjeszteni, hanem gyakorlatilag az Európai Uniót is mind inkább nyugtalanító kínai lépésekről is tárgyalni szeretne.

Tény, hogy Pekingben egyre több akadályt gördítenek a külföldi vállalatok működése elé, és ha ez ellen valamelyik uniós tagállam nagykövete tiltakozik, még válaszra sem méltatják. Ugyanakkor kínai beruházók járják a világ legfejlettebb országait, hogy minél több olyan cégre tegyék rá a kezüket, amelyek a legkorszerűbb technológiát használják, így például a jövő autójának tekintett áram-meghajtású gépkocsik gyártása terén mutatkozik feltűnően nagy kínai érdeklődés.

Komoly nézeteltérés alapja a márkás áruk kínai hamisítása is, ami ellen már Angela Merkel kancellár is kifogást emelt pekingi útja során. Nem titok, hogy ezeknek a termékeknek a másolása milliárdos veszteséget okoz az európai iparnak. Indulása előtt a német gazdasági miniszter, aki egyben a helyettes kancellári tisztséget is betölti, utalt arra, hogy ezúttal nem-igen lehet szó mosolypolitikáról, mert a napirendre kerülő vitás témák mielőbbi megoldást igényelnek, ami nélkül aligha képzelhető el a kereskedelmi együttműködés a világ legnépesebb államával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×