Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Fico államfő akar lenni Szlovákiában

Robert Fico hivatalosan bejelentette, hogy indul a jövő évi szlovákiai közvetlen államfőválasztáson. A miniszterelnök győzelme az elemzők szinte biztosnak tekinthető. Az ellenzék szerint ugyanakkor nehéz elképzelni Ficóról, hogy a pártok felett álló államfő lesz.

Robert Fico szerdán Pozsonyban a parlament régi épületében tartott évértékelő beszéde során jelentette be a kormánypárt, a Smer-SD elnökségének döntését arról, hogy ki lesz a párt államfőjelöltje a jövő tavaszi elnökválasztáson.

A szlovákiai sajtó már hetek óta kész tényként kezelte Robert Fico indulását, s így a szerdai bejelentés nem számított váratlan meglepetésnek, hiszen arról már hónapok óta spekuláltak a lapok.

Csupán azt furcsállották, miért ez a huzavona, miért várnak ilyen sokáig a bejelentéssel, hisz eddig már több mint tízen jelentették be hivatalosan, hogy megpályázzák az államfői posztot.

Fico állítólag sokáig habozott, hogy a kormányfői széket felváltsa az államfői tisztséggel, hisz ezzel elveszítené uralmát pártja felett, mely jelenleg egyeduralkodó az országban. Sokan attól tartanak, hogy Fico nélkül frakcióharcok áldozatává válhat a párt, máris folynak a találgatások arról, ki lesz az utódja a kormányelnöki székben.

Politikai elemzők szerint Fico megválasztása szinte biztosnak tekinthető, most van népszerűségének a csúcsán. Michal Horsky politológus a Pravdának elmondta, hogy Fico döntése logikusnak tekinthető, kétszeres kormányfőként elérte politikai pályának csúcsát, ettől többet számára már csak az államfői tisztség jelent.

Az ellenzék szerint a Fico vezette Smer abszolút hatalomra törekszik az országban, s nehéz elképzelni Ficóról, hogy a pártok fölött álló államfő lesz.

Egyelőre nem tudni, mikor kerül sor az államfőválasztásra, a parlament elnöke várhatóan január közepén dönt a kétfordulós választás időpontjáról. Az első fordulóra várhatóan március második felében kerül sor.

A jelenlegi államfő, Ivan Gasparovics második megbízatási ideje június 15-én jár le, az alkotmány értelmében még aznap beiktatják az új köztársasági elnököt. Gasparovics már nem pályázhat, Ficón kívül még 13-en, köztük Bárdos Gyula, az MKP jelöltje is jelezték, hogy indulnak a választáson.

Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a választásra jogosult polgárok szavazatainak legalább a felét, a két legsikeresebb pályázó két hét múlva ismét megküzd az államfői tisztségért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×