Infostart.hu
eur:
390.09
usd:
330.83
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

"Egy miniszter pihenhet, de nem nyaralhat"

Franciaországban kell nyaralniuk, helyesebben fogalmazva: pihenniük a Fillon-kormány minisztereinek, ezt kérte ugyanis a kabinet tagjaitól Nicolas Sarkozy. Az államfő azzal indokolta a felszólítást, hogy egy miniszter az év 365 napján szolgálatban van, és elérhetőnek kell maradnia.

"Egy miniszter pihenhet, de nem nyaralhat" - ezzel a felkiáltással ismételte meg Nicolas Sarkozy az először tavaly decemberben kiadott kormányfői irányvonalat vakációzás ügyben. Azt, hogy a kérdés mennyire kényes lehet, Michèle Alliot-Marie volt külügyminiszter esete példázza a legjobban. A tehetséges politikusasszonynak azért kellett februárban lemondania posztjáról, mert kiderült, hogy tavaly nyáron egy Ben Ali volt diktátorhoz közelálló üzletember meghívására nyaralt Tunéziában.

A volt miniszter ráadásul kifejezetten rosszul védekezett az ügy kapcsán, egyebek mellett azt állítva, hogy "amikor vakációzom, nem vagyok miniszter".

Tíz hónappal a jövő évi elnökválasztás előtt Nicolas Sarkozy minden lehetséges módon távol akarja tartani a kormánytól az ilyen jellegű hibázási lehetőségeket, a legutóbbi kormányülést követő eligazításon ezért hangsúlyozta, hogy egy miniszter nyaralás, azaz nyári pihenés közben is miniszter marad.

"A Fillon-kormány tagjai Franciaországban maradnak a nyáron" - nyilatkozta a kormányülést követően Valérie Pécresse, a kabinet új szóvivője, és maga Nicolas Sarkozy is igyekszik elől járni a jó példával: augusztus 1-je és 24-e között ugyanis felesége dél-franciaországi birtokán, a Földközi-tengerparti Cap Nègre-en fog "pihenni".

Indokolt az óvatosság

Az államfői óvatosság egyébként érthető, hiszen az ellenzéki szocialistáknál már megkezdődött a belső előválasztási kampány, melyen a párt leendő elnökjelöltjét fogják a tagok megválasztani, és azt nemcsak a szexuális erőszakkal gyanúsított Dominique Strauss-Kahn esete, hanem több más kínos ügy is beárnyékolja.

Az előválasztásokon induló Arnaud Montebourg például, azért bírálja pártja vezetőit, mert túlságosan elnézően viszonyulnak az egyik déli megyében regnáló, rendkívül befolyásos szocialista politikussal szemben, akit amúgy a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel.

A fentiek mellett a szocialistákat az is negatív színben tünteti fel, hogy a tavaly szexuális erőszak miatt jogerősen elítélt Jacques Mahéas szenátor továbbra is tagja a pártnak, és ügyét csak a napokban fogja megtárgyalni az etikai bizottság.

A fentiekhez képest a kormányzó Népi Mozgalom Uniója a béke szigetének tűnik, a kormány pedig maga az egyenesség. Amikor például egy hónappal ezelőtt két nő szexuális zaklatás miatt feljelentette Georges Tron volt költségvetési minisztert, az érintett azonnal lemondott posztjáról, majd a parlamenti többség a mentelmi jogát is felfüggesztette.

A Dominique Strauss-Kahn-ügy kipattanása óta érezhető Franciaországban, hogy a baloldali ellenzék és a média erkölcsi téren folyamatosan keresi a fogást a kormánytöbbségen, nem véletlen tehát, hogy Nicolas Sarkozy a legnagyobb óvatosságra inti csapattársait. Annál is inkább, mivel az utóbbi két hónap közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy az államfő népszerűsége emelkedésnek indult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×