Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
327.12
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Egy anyuka ül az asztalnál a két gyerekével, és a telefonját nézi.
Nyitókép: Unsplash

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy a gyerekek képernyőideje szinte minden pillanatban káros. Mint az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos elmondta: néhány hete jelent meg az a tanulmány, amely összegzi az eddigi kutatások eredményeit, és ezek mind azt támasztják alá, hogy alapvetően a képernyőt lehet nagyon jó dolgokra használni, de komoly rizikó is van, amire a társadalomnak azért figyelnie kell.

Kritikus időszakként említette az első pár év képernyőhasználatát. Visszatérően kimutatták tanulmányok, hogy az első 2-3 évben minél több képernyőt használnak gyerekek, annál rosszabb lesz a fejlődésük, akár a mozgásfejlődést, akár a beszédfejlődést, akár a társas fejlődést, akár a saját érzelmek szabályozásának fejlődését vizsgálták. Ebben mind le fognak maradni azok a gyerekek, akik az idejük egy részét képernyővel töltik – figyelmeztetett.

Ennek az a magyarázata, hogy ezek a paraméterek úgy fejlődnek, hogy a gyerek kapcsolatban van a szülővel. Az egészen kis hétköznapi szülő-gyerek játék, beszélgetés, kis közös gügyögés, meseolvasás kapcsán alakulnak ki ezek a készségek. És minél több idő veszik el ettől a lehetőségtől, minél több idő telik passzív képernyőnézéssel, annál gyengébb lesz a gyerek fejlődése.

Később az válik nagyon fontos szemponttá, hogy érzelmi problémákat okozhat a képernyő azoknál, akik erre hajlamosak:

összehasonlítják magukat másokkal, egy nem reális világképpel találkoznak online, amitől ők elmaradnak, amiben nem elég jók.

Továbbá az ilyen eszközök használata közbe a figyelem jelentősen romolhat. És ha például egy gyerek úgy próbál leckét írni vagy tanulni, hogy ott van mellette a mobiltelefonja a zsebében vagy a szobában, még ha nem is néz rá, lényegesen rosszabb eredményre lesz képes – idézte fel Nagy Péter a tudományos eredményeket.

Azt javasolja, hogy akit érdekel a téma, nézze végig a Bethesda kórház rövid szakmai ajánlóját a témában. Ebben egyebek között azt ajánlják, hogy a gyerekek az első három életévükben ne használjanak kütyüt, legfeljebb a távoli rokonokkal való kapcsolattartásban. Óvodás korra azt javasolják, hogy naponta összesen legfeljebb fél órát képernyőzzenek a gyerekek, alsós korban legfeljebb napi egy órát, később legfeljebb kettőt, és ne akármire.

„Fontos, hogy iskolásokról beszélünk, a korlátozásnál kifejezetten kikapcsolódás célú képernyőidőről beszélünk, ebbe nem számít bele, ha iskolához kell valamilyen feladatot elvégezni. Nem az, ami problémát fokozni, hanem az, ha a kikapcsolódás, a szórakozás lehetőségeit veszi át teljesen, ha a gyerek csak képernyő előtt tölt időt” – fogalmazott Nagy Péter.

Közben

  • a WHO és az OECD adatai szerint is folyamatosan nő azon 11-15 év közötti gyerekek száma, akik nem feltétlenül tudják uralni a közösségimédia-használatukat.
  • az OECD-adatok szerint a diákok 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a digitális eszközök elvonják a figyelmüket például matematika órán.

Ezzel kapcsolatban a szakembernek nincs túl jó híre:

ez a felnőtteken fog múlni, a gyerektől nem lehet elvárni, hogy felmérje, egy ilyen döntésnek, a kütyüzésnek mik lesznek a hosszú távú következményei.

A gyerekek idegrendszere erre még nem képes. Ráadásul serdülőkorban az impulzivitásért, az újdonságkeresésért felelős idegrendszeri területek rendkívül akítvak, de az önkontrollért, a mérlegelésért felelős agyterületek majd csak később kezdenek el fejlődni.

„A kereteket azért valahogy a felnőtteknek kell meghúzni. Nagyon jó, hogy az iskolában korlátozva van az eszközhasználat, de kell ezzel is többet foglalkozni, otthon is fontos a szabályok meghozatala ezzel kapcsolatban. És a szabályoknál talán még fontosabb az, hogy a szülőktől mit látnak a gyerekek. Mert akármilyen szabály lesz otthon arra, hogy a gyereknek mikor kell abbahagyni a telefonozást, mennyi időt tölthet vele, mivel játszhat, ha azt látja a szülőktől, hogy egyébként ők maguk ezt nem tartják be, állandóan ránéznek a képernyőre, amikor jön egy értesítés, előveszik evés közben is a telefont és a hálószobában is az utolsó pillanatig, lefekvés előtt is használják a telefont” – figyelmeztetett a szakember.

Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója a hétfői konferencián arról beszélt, hogy minden korszakban más kihívásokkal szembesül a gyermekgyógyászat, és a mai kor legnagyobb kihívása egyértelműen a mentális jóllét, amely erősen összefügg a digitális eszközhasználattal. Ezért indította útjára az intézmény két évvel ezelőtt képernyőidő-csökkentő programjait, amelyekben szülőknek, pedagógusoknak és védőnőknek kínálnak segítséget a tudatosabb eszközhasználat kialakításához – mondta a főigazgató.

A cikk Kocsis Éva interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×