Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
326.53
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Öt év után újra megpróbálták Vénusz körüli pályára állítani a japán űrszondát

Szinte napra pontosan öt év után újraindították hétfőn a Vénusz légkörét vizsgálni hivatott Akatsuki japán űrszondát, hogy megpróbálják ismét a távoli bolygó körüli elliptikus pályára állítani.

Az NHK japán közszolgálati televízió híradása szerint öt évvel az első, sikertelen próbálkozás után mintegy húsz percig üzemeltették az űreszköz manőverezésre használt négy kisebb hajtóművét, de csak két nap múlva derül ki, hogy az Akatsukit a kívánt pályára sikerült-e állítani.

Elliptikus pályán mozogva az Akatsuki (Hajnalpír) röppályájának Vénuszhoz legközelebbi pontja 550 kilométer lenne a bolygótól, és legfeljebb 300 ezer kilométerre távolodna el tőle, 8-9 nap alatt kerülve meg a bolygót.

Az űrszonda várhatóan két éven át fog küldeni adatokat a Földre. A japán űrkutatási hivatal (JAXA) szakemberei abban reménykednek, hogy sikerül újabb titkokat megfejteni a Vénusz klímájáról, és megérteni légköri szerkezetét.

Az Akatsukit 2010 májusában indították útjára a Földről, a szonda hét hónappal később, 2010 december 7-én érte el az esthajnalcsillagnak is nevezett Vénuszt, és kezdte meg a pályára állás műveletét, de megszakadt vele a rádiókapcsolat. Más problémák is akadtak, és végül kiderült, hogy meghibásodott a főhajtóműve, ezért nem sikerült a célt elérnie. A JAXA szakemberei végül megmentették a szondát, és Nap körüli pályára állították.

Számos kérdés nyugtalanítja a japán tudósokat, például az, hogy miközben a szonda élettartamát négy évre tervezték, már öt éve van az űrben. Ez idő alatt erős napsugárzás érte, néha 140 fokra hevült fel, de egyelőre semmi sem utal arra, hogy mindez kárt tett volna benne.

A Föld testvérbolygójának tartott Vénusz méretét és korát tekintve igencsak hasonlít bolygónkhoz, ám klímája sokkal
ellenségesebb az ember számára. Felszíni átlaghőmérséklete 460 Celsius-fok körül van, a légköri nyomás pedig csaknem százszorosa a földi atmoszférának. Légköre nagy mennyiségben tartalmaz szén-dioxidot. A kutatók úgy vélik, hogy a Vénusz légkörének tanulmányozása segíthet jobban megérteni a földi körülmények kialakulását, hiszen valaha ehhez hasonló légköri viszonyok lehettek bolygónkon is.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×