Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa

Ellepték a darvak Fehértó környékét

Kimagaslóan sok, mintegy huszonhatezer daru tartózkodik jelenleg a Békés megyei Kardoskúti Fehértó környékén. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága novemberben minden szombaton szakvezetéses darulest szervez az érdeklődőknek - tudatta Török Sándor természetvédelmi őrkerület-vezető.

Török Sándor elmondta: a szakembereket is meglepte a madarak nagy száma, máskor néhány héttel később szokott ennyi daru a területen tartózkodni. A jelenség okát pontosan nem tudta megmagyarázni, de mint fogalmazott, néhány éve felfigyeltek arra, hogy az éghajlatváltozás következtében mintegy 1500-2500 daru az egész telet itt tölti. "Ez húsz-harminc éve még elképzelhetetlen lett volna" - fogalmazott.

A darvak jellemzően az első komolyabb fagyok beköszöntéig, november végéig, december elejéig maradnak a Kardoskúti Fehértó környékén; majd Szicílián, illetve a Boszporuszon keresztül jutnak el észak-afrikai, tunéziai és szudáni telelő területeikre.

A területen a darvakon kívül jelenleg is mintegy 15-20 ezer tőkés réce, tízezer bíbic és több ezer sirály tartózkodik, a szakemberek már réti sast is észleltek az itt telelő ragadozómadarak között.

A téli madárvonulás csúcsán akár 100-150 ezer madár is lehet a területen, legnagyobb számban (50-70 ezer példány) a tőkés récék figyelhetők meg, ezen kívül néhány tízezer nagy lilik és daru is előfordul a Körös-Maros Nemzeti Park területén - mondta Török Sándor.

Kifejtette: a darvak napközben a környező kukoricaföldeken táplálkoznak, majd alkonyat előtt 2-2,5 órával kezdenek csapatokba verődni az előgyülekező helyeken, ahonnan aztán együtt, többezres csapatokban "húznak be" éjszakázni a szikes tóra. Ez a naplemente idején játszódó "behúzás", illetve a napfelkeltekor megfigyelhető "kihúzás" a két leglátványosabb esemény a darvak napi életében.

Az őszi esőzéseknek köszönhetően jelenleg a szikes tó csaknem teljes területét sekély, 8-10 centiméter mélységű víz borítja, ami ideális, nyugodt éjszakázóhely a darvak számára - mondta a természetvédelmi őrkerület-vezető.

Az ingyenes túrák szombatonként 15 óra körül, a Sóstói Telep melletti magaslesről indulnak. A darulesek idején a kilátó közelébe hajtják a racka- és a cigájanyájat, valamint a szürkemarhagulyát, így ezeket az ősi magyar háziállatokat is megismerhetik a résztvevők.

A daru egyike legmagasabb termetű madarainknak. Valaha elterjedt, fészkelő madárfaj volt Magyarországon; a századfordulón még fészkelt nagy mocsarainkban, de azóta többnyire csak átvonul az országon.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×