Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
315.04
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Az Apple bemutatta okosóráját

Az amerikai Apple bemutatta hétfőn legújabb mobil elektronikus eszközét, egy okosórát, amely április 24-étől lesz megvásárolható.

A számtalan alkalmazást kínáló okosórát először néhány országban kezdik el árusítani, így az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, valamint Hongkongban.

Az okosóra lehetővé teszi egyebek között a telefonhívások indítását és fogadását, zenehallgatást, az elektronikus posta ellenőrzését, szöveges üzenetek küldését és fogadását, valamint használója fizikai állapotának ellenőrzését is. Feltöltés nélkül 18 órán keresztül lehet használni.

Az Apple okosórájának háromféle modellje lesz, a kezdő ár 349 dollár (mintegy 98 ezer forint), míg a legdrágább luxusmodell 10 ezer dollárba (2,8 millió forint) fog kerülni.

Az Apple olyan piacra lépett okosórájával, amely már erősen foglalt. A dél-koreai Sansung és LG, a japán Sony, valamint a Pebble amerikai start-up cég okosórái jó ideje megvásárolhatók, míg a kínai Lenovo tulajdonában álló Motorola és a kínai Huawei most márciusban a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatta be okosóráját. Mindazonáltal az Apple okosórája meghatározó lehet a termékkategórián belül.

A Strategy Analytics elemzőcég azt jósolja, hogy az Apple idén 15,4 millió okosórát ad el világszerte, ami 55 százalékos piaci részesedést jelent. Az ABI Research amerikai piacelemző és -kutató cég óvatosabb: 13,77 milliós eladásra számítanak, ami 50 százalék alatti piaci részesedésnek felelne meg.

Az Apple hétfőn bemutatta hordozható számítógépének, a MacBooknak új változatát is, amely vékonyabb a korábbi MacBook Air-modelleknél. Emellett jelezte, hogy 30 százalékkal 69 dollárra csökkentik az Apple TV árát.

Az Apple több mint 700 millió darabot adott el legújabb mobiltelefonja, az iPhone 6 különböző modelljeiből tavaly szeptemberi piacra dobásuk óta.

A bejelentések után az Apple árfolyama stabil maradt a New York-i értéktőzsdén, 126,61 dolláron adták-vették a világ legnagyobb, több mint 737 milliárd dollár tőkepiaci értékű vállalatának részvényeit.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×