Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Szélütés - mikrohullámú sisakot tesztelnek

Ausztráliában tesztelik a világon elsőként az agyi érkatasztrófa azonnali diagnosztizálására alkalmas mikrohullámú sisakot, amely a páciensek akár 80 százalékának is segítséget nyújthat - jelentette be a Hunter Orvostudományi Kutatóintézet szerdán.

Stroke esetén az orvosoknak gyorsan kell dolgozniuk, hogy megakadályozzák az agy további károsodását. Ha négy óránál több idő telik el a kórházba kerülésig és a kezelésig, az agyszövet egyes részei elhalhatnak.

A megfelelő kezeléshez azonban először meg kell állapítani, hogy érfalszakadás miatti vérzés vagy trombózis, azaz egy ér elzáródása okozta-e az agyi érkatasztrófát. A két esetet ugyanis másképpen kell kezelni.

Komputertomográfia (CT) segítségével kimutatható, hogy melyik eset áll fenn, ám időbe telik, hogy a beteg számára ilyen eljárásról gondoskodjanak, még ha olyan kórházba kerül is, ahol van CT-készülék. Minden késlekedéssel csökkennek a gyógyulás esélyei.

A göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem és a Medfield Diagnostics vállalat által kifejlesztett készülék lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy még a helyszínen diagnosztizálják a pácienst és azonnal, már a kórházba szállítás közben megkezdjék a megfelelő kezelést. Ez jelentősen csökkentheti a stroke hosszú távú következményeit, és az elhalálozás kockázatát is.

A fejre helyezhető mobil sisak, amely a Strokefinder nevet kapta, mikrohullámokat bocsát az agyba, hogy megállapítsa, vérzés vagy érelzáródás történt-e. A világelső ausztráliai terepkísérletben a Sydneytől északra fekvő Hunter régió mentőautóit szerelik fel a hordozható készülékkel.

Az ausztráliai tesztelésben részt vevő Hunter Orvostudományi Kutatóintézet (HMRI) egy kínai egyetemmel együttműködve azt is vizsgálja, hogy egy már létező véralvadásgátló gyógyszer alkalmazható-e az agyi érkatasztrófát szenvedett pácienseknél.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×