Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Gyakorolják az aszteroidák szétlövését

A Föld védelmében tervez állítólag aszteroidatesztet az Európai Űrügynökség (ESA), amely szerkezetet lőne egy üstökösbe, hogy megtudja, mi történne, ha egy másik, a Föld felé tartó aszteroidával tenné ezt.

A Don Quixote néven emlegetett küldetés részeként két űrhajót lőnének fel, az egyik feladata, hogy letaszítsa az égitestet pályájáról, a másiké pedig mindennek dokumentálása és értékes adatok gyűjtése az ütközésről - írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap.

A misszió lehetséges célpontja az Apophis nevű üstökös, amely parányi eséllyel - egy a 250 ezerhez - szintén a Földnek ütközhet a nem is olyan távoli jövőben, 2036-ban.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósai szerdán, szokatlan módon kikerülték a másik, az Elenin nevű üstökössel kapcsolatos kérdéseket, amelyek azt feszegették, hogy a tavaly decemberben felfedezett égitest az interneten köröző állításoknak megfelelően valóban a Földre nézve veszélyes pályán mozog-e. Baljós híresztelések alapján az Elenin három napra sötétségbe taszítaná a kék bolygót, azzal hogy blokkolja a Napot, és be is csapódna a Földbe.

"Az az igazság, hogy az Elenin sokkal nagyobb figyelmet kapott annál, mint amit érdemel a valótlan internetes bejegyzések miatt" - mondta egy szakember.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×