Nem tartom helyesnek. 1996 óta foglalkozom ezzel a témával, és hangsúlyozom, hogy a tehetség csupán egy ígéret, ezt a kivételes ígéretet valóra váltani - az már talentum.

Ma már tudjuk, hogy két vonulata van a kivételes talentumoknak. Az egyik a nagyon okos gyerek, aki kivételes értelmi képességgel rendelkezik, amihez általában egy konformista magatartás társul. Õk az iskolában a kitűnő tanulók, ők azok, akiket nagyon szeretnek az iskolában, mert jó gyerekek. Virágot visznek az osztályfőnök születésnapjára és belőlük lesznek a társadalom jó vezetői, mert mindig tudják, mit kell tenni. De az igazi géniuszok, azok kreatív géniuszok, akik új világot teremtenek, a Bólyaik, a Mozartok, a Bartókok, az Ady Endrék, a József Attilák. Õk a saját korukban többnyire el ne ismert és borzasztóan szerencsétlen emberek. Ez tudományos tény.

A statisztika ki tudja mutatni?

Petőfi Sándor 26 évig élt, József Attila 32 éves korában halt meg, Ady Endrét 42 évesen temették el. A kreatív géniusz állapot egy istencsapás. Olyan erős a küldetéstudatuk, hogy szinte elégetik magukat, ez az elégetés maga az önpusztítás. Nem véletlen, hogy a magyar költőgéniuszok jelentős része iszákos volt vagy öngyilkosok lett, hogy rengeteg társadalmi konfliktuson mentek keresztül. Az efféle embereket rendkívül nehezen viseli el a társadalom. Olyan szépen mondja Szécsi Margit, hogy a művészgéniuszok ragyogását mindig csak a temetőben, a föld alól vették észre.

Én ismertem három igazi géniuszt: Kondor Bélát, Latinovits Zoltánt és Huszárik Zoltánt. Ezeket a géniuszokat lényegében elpusztította a társadalom. Persze ők is rátettek egy-két jókora lapáttal...

Háromszor vacsoráztam együtt Teller Edével, Azt mondja nekem: tudod, tíz ötletem közül kilenc baromság volt, de a tizedik, na az volt a hidrogénbomba. Nem tudtam, hogy most tapsolni kell-e vagy sem... De a lényeg tényleg ez: óriási a hibalehetőséggel, de új világokat teremtenek.

És van egy harmadik tényező, a speciális szellemi képességek. Ennek felfedezése pedig elsősorban a pedagógusok felelőssége. A speciális adottságok döntik el, hogy valaki költő lesz vagy matematikus, esetleg festő. Ha ezt egy jó pedagógus időben észreveszi, a gyereket a megfelelő pályára irányítja, és ott lehet belőle egy Bartók Béla, vagy egy József Attila. De ez ritkán fordul elő.

Nemrégen olvastam egy szociológiai felmérést arról, hogy a magyar emberek kétharmad része rühell bemenni a munkahelyére, ami az jelenti, hogy rossz helyen van. És ez borzasztó nagy baj.

Lehet, hogy csak nem merik vállalni annak a kockázatát, hogy jobb helyet keresnek.

Nem jobbat, mást! Én például szeretek bemenni a munkahelyemre. Szeretem azt, amit csinálok. Nekem ez nem teher, hanem élvezet. Úgy hiszem, hasznos vagyok, embereken segítek.

És az csak egy plusz, hogy még fizetnek is érte.

Pontosan. Ha valaki rátalál arra a területre, ahol igazán meg tudja mutatni magát, ahol hasznos és sikeres lehet, akkor nem rühell bemenni a munkahelyére.

Baj az, hogy az elején szinte mindent eldöntő iskola csupán öt oldalról tapogatják le a gyereket, pedig legalább 25 oldalról kéne letapogatni őket, és akkor 25 fajta tehetségre derülhetne fény, és így 25 különféle lehetőséget kapna az ember arra, hogy sikerfelnőtté váljon, sikeresen illeszkedjen be a társadalomba.

Mondta, hogy statisztikailag is igazolható, hogy a nagy tehetségeknek gyakran szerencsétlen életet élnek. Arra van valami adat, hogy nehéz és gyakran rövid életüket hogyan élik meg?

Igen. Biztos ismeri azt a hülyeséget, hogy az őrültet és a zsenit csupán egy hajszál választja el egymástól. A skizofrénia az őrület egy formája, és valakin eluralkodik a skizoférnia, az már nem lehet zseni. Tehát Gulácsy Lajos, a csodálatos festő skizoid volt, de amikor elhatalmasodott rajta a betegség, már nem alkotott. A géniuszokra általában a mániás depresszió előfordulása jellemző. A szélsőséges kedély. A zseni az egyik pillanatban, az ihletettség lázában elhiszi magáról, hogy ő az atyaúristen, ő a próféta, aki megváltja a világot. Ezekben a pillanatokban fantasztikus dolgokat alkotnak, és tudományosan ki lehet mutatni, hogy az ihletettség lázában tényleg gyorsabban működnek az egysejtek. Igen ám, de ezek az emberek istentelenül túlfeszítik, kiaknázzák az agyukat, utána pedig következik az alkotói válság, a depresszió. Mindkét állapotot nehéz elviselni. Pláne a zseni környezetének...

A géniusz alkotás közben úgy érzi, hogy óránként 180 kilométeres sebességgel száguld és nincs fék. Ezért kell inni, cigarettázni, meg drogozni. Aztán mikor jön a válság, akkor az alkotó ember úgy érzi, hogy nem tud semmit sem csinálni, és átkerülhet a lélek öngyilkosságig terjedő spektrumába.

Csinszka egy helyen azt írja, hogy Ady Endrének havi baja volt. Havi baja?! Pedig az csak nőknek szokott lenni! Kiderült, hogy a költőnek szerződése volt a Nyugattal, hogy minden hónap második napjára kell írnia egy verset. De hát egy Ady Endre kaliberű zseni nem így működik. A kínos kötelesség nyilván feszítette Ady idegrendszerét és azt találta ki, hogy a kötelező írás előtt megivott négy-öt liter bort, mert szerinte közvetlenül a kijózanodás után írja a legjobb verseket.

Pályán során találkoztam valódi géniuszokkal, akikkel beszélgettem erről az állapotról. Örkény Istvánt például megpróbáltam rábeszélni, hogy ne szívjon el napi hatvan cigarettát. Nem sikerült, meg is halt tüdőrákban és infarktusban. És akkor azt mondta: "értsd meg Bandi, ha nem szívok, nem tudok alkotni. Akkor meg minek éljek." Ez egy keserves ördögi kör.