Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
326.09
bux:
143035.3
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Fábián Bettina, a későbbi ezüstérmes magyar váltó tagja a nyílt vízi úszók 4x1500 méteres csapatversenyében a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 20-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Győzelmével az összetett aranyra is esélye van Fábián Bettinának

Fábián Bettina aranyérmet nyert vasárnap a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának ötödik, észak-macedóniai állomásán, 10 kilométeren.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 18 éves versenyző három héttel ezelőtt még csaknem húsz másodperccel a német Lea Boy mögött ért célba másodikként Somorján, most azonban a junior világbajnok volt a legjobb, ha csak egy tempóval is, de megelőzte Boyt, az összetettben pedig immár 50 pontra megközelítette az olasz Arianna Bridit, aki ismét a harmadik helyen zárt.

"Összességében jó verseny volt, szép tiszta vízben, komfortosan tudtam úszni, sikerült végig elöl maradni, ami a cél is volt egyébként - mondta a verseny után Fábián Bettina. - Voltak hibák a versenyzésemben, leginkább a tájékozódásban. Nagy íveket úsztunk, sajnos nem láttuk be jól a pályát - viszont nem indultak sokan, ezért a lehető legjobb helyezést szerettem volna elérni. Örülök, hogy ez sikerült, különösen annak, hogy a finisben én voltam a leggyorsabb."

A Velezben rendezett viadalon Fábián mellett Balogh Vivien ugrott vízbe a nőknél, ő a nyolcadik lett, míg a férfiaknál a Gálicz-fivérek közül az ifjabbik, László hetedikként, a tavaly 25 km-en vb-bronzérmes Péter pedig tizedikként zárt.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×