Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Bölöni László máris új munkát talált

Az edző visszatér egy olyan bajnokságba, ahol korábban már dolgozott.

Bölöni Lászlót nevezték ki a Panathinaikosz labdarúgócsapata vezetőedzőjének. Az athéni klub a honlapján jelentette be, hogy délutáni edzést már a 67 éves új vezetőedző tartja, a hivatalos bemutató pedig kedden lesz.

Bölöni játékosként BEK-et nyert a Steaua Bucuresti gárdájával 1986-ban, légióskodott Belgiumban és Franciaországban, míg a román válogatottban több mint száz alkalommal lépett pályára. Emlékeztettek, hogy 41 éves korától edzősködik, dolgozott egyebek mellett belga, francia, portugál és görög (PAOK) kluboknál, illetve irányította a román válogatottat. Idén már két belga csapatnál (Royal Antwerp, Gent) is megfordult, legutóbbi állomáshelyén augusztusban írt alá, de három mérkőzés után, egy hónappal ezelőtt távozott.

A 20-szoros görög bajnok Panathinaikosz a most zajló bajnoki idényben négy mérkőzés után még nyeretlen, két döntetlennel és két vereséggel a 11. helyen áll a 14 csapatos mezőnyben.

A görög gazzetta.gr sportoldal információja szerint Bölöni megbízatása 2022 nyaráig szól, éves fizetése pedig eléri 400 ezer eurót.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×