Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Törölte a versenyeket a Magyar Vízilabda Szövetség

Minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította hétfőn és nem hirdetett bajnokokat a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ).

"A mai napon töröltük a 2019/20-as versenyévadot. Nagyon szerettük volna folytatni az utánpótlás és a felnőtt bajnokságokat is, de sajnos a kiírások és a sportév alapján annyira átnyúlnának a következő évadba, hogy ezt nem teszi lehetővé" - nyilatkozta Vári Attila, az MVLSZ elnöke.

Hozzátette, egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot, mert szerették volna elkerülni a bonyodalmakat, hiszen a felnőtt csapatoknál a munkaszerződések a nyár közepén lejárnak, és az uszodák újranyitásának időpontja országszerte különböző.

A nemzetközi kupaindulókról nem döntött hétfőn a szövetség elnöksége, mert még várja az európai és a nemzetközi szövetség határozatait.

"Ez a vízilabdacsalád döntése"

- szögezte le Vári. Elárulta, hogy a ligával, a klubokkal, illetve a válogatottak és a klubcsapatok edzőivel, továbbá a támogatókkal is egyeztettek a döntést megelőzően.

Az elnök úgy vélekedett, akkor tudták volna befejezni a bajnokságokat, ha a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések enyhítésének kihirdetésekor szinte azonnal el tudtak volna kezdeni mérkőzéseket játszani a csapatok.

Amikor mindenki megfelelő körülmények között tud majd készülni, onnan számítva körülbelül egy hónapot kell vízben tölteniük a csapatoknak ahhoz, hogy a hosszú kihagyás után sérülésmentesen tudjanak vízilabdázni. Éppen ezért a nyarat játékkal szeretnék tölteni.

"A Magyar Kupával kezdenénk, amelynek látványos mérkőzéseit az MTVA közvetíti. A férfiaknál augusztus végén, a nőknél szeptember közepén kell befejeződnie a sorozatnak" - magyarázta Vári.

Az MVLSZ március 14-én jelentette be, hogy felfüggeszt minden sorozatot, ez összesen 42 bajnokságot érintett. A férfi ob I a középszakasz elején ért véget, ebben a szakaszban az egyik csoportot a címvédő FTC-Telekom Waterpolo, a másikat pedig az OSC vezette veretlenül.

Az európai szövetség a múlt héten jelentette be, hogy egyik nemzetközi kupát sem fejezik be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy 4200 magyart. Az országot több száz iráni rakéta és drón vette célba, találatok érték Dubajt és Abu-Dzabit is. Az ország és az egész régió légterei le vannak zárva. Azt kérik, mindenki „maradjon, ahol van, mert az a legbiztonságosabb”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×