eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Öt rivális küzd majd azért, hogy Guardiolának ne sikerüljön a nagy áttörés

Öt rivális küzd majd azért, hogy Guardiolának ne sikerüljön a nagy áttörés

A fogadóirodák szerint a Manchester City az első számú esélyese a ma este kezdődő angol bajnoki idénynek, de a Chelsea címvédésben reménykedik, José Mourinho pedig azt állítja, erősebb a Man United, mint tavasszal volt. Ugyanez mondhatóaz Arsenalról, a Liverpool pedig meg tudta tartani Coutinhót. Éles küzdelemre lehet számítani a Premier League huszonhatodik idényében. Mi dönthet?

Az előző évvel ellentétben nem a menedzseri posztokon történt változások jelentették a nyár legzajosabb szenzációt, de még ennek tudatában is meglepő, hogy csupán három klub váltott. A Watford még május végén elköszönt Walter Mazzaritól, s szerződtette le a portugál Marco Silvát. A Crystal Palace részben kényszerből cselekedett, Big Sam, azaz Sam Allardyce visszavonult, a helyére a holland Frank de Boer került, aki legutóbb még tavaly ősszel, a milánói Internél dolgozott. A Southamptonnál a francia Claude Puelt elküldték, az argentin Mauricio Pellegrino került a helyére, aki ugyan játszott rövid ideig Angliában (a Liverpoolban), de edzőként először kapott munkát a Premier League-ben.

A húsz csapatból négyet irányít angol edző (Eddie Howe a Bournemouth-t, Craig Shakespeare a Leicestert, Sean Dyche a Burnley-t, Paul Clement pedig a walesi Swansea-t), ez húsz százalék. A külföldiek közül spanyolból (Guardiola, Benítez), portugálból (Mourinho, Silva), hollandból (Ronald Koeman, De Boer), argentinból (Pochettino, Pellegrino) is kettő van, no meg walesiből (Hughes, Pullis), amennyiben őket külföldinek vesszük.

Érdekes, hogy akad egy amerikai is a karban, David Wagner a kilencvenes években játszott néhányszor a US Soccer Teamben. Edzőként elsősorban azért németnek tekinthető (az édesanyja egyébként német, ő maga is a Rajna-vidéken született), teljes pályafutását német klubokban töltötte. Érdekes, hogy edzői pályafutását 2015 előtt (akkor szerződött a Huddersfieldhez) a Borussia Dortmund II. csapatánál töltötte, az egynél akkoriban Jürgen Klopp volt az edző.

A Premier League klubjai (hangsúlyozottan: eddig, hiszen még három hétig nyitva a piac) 1,13 milliárd eurót fizettek ki játékosvásárlásra, s ennek körülbelül a felét bevételezték játékoseladásból. A legtöbbet a legjobbak költötték, a Manchester City 240,5 milliót, a Man United 164,4 milliót, a Chelsea 140 milliót, euróban. Meglepő, de az Everton 98 milliót, a Leicester pedig 58 milliót invesztált az erősítésbe, igaz, a liverpooli kékek megkeresték erre bőven a forrást Romelu Lukaku eladásával. A Manchester Unitedhez került belga támadó a nyár (eddigi) legdrágább játékosa a Premier League-ben, az eladást és a vételt tekintve is.

A Manchester City a védelmét erősítette meg, Benjamin Mendy, Kyle Walker, Danilo és a kapus Éderson megvételével, s a csapathoz került Bernardo Silva is. A Citynek elsősorban a rangadókon kell javulnia, az előző idényben, nem kis meglepetésre, Guardiola alakulata a rajta kívül az első hatba tartozó gárdák ellen tíz mérkőzésen mindössze két győzelmet aratott, tíz pontot szerzett, szemben a Liverpool húszával, vagy a bajnok Chelsea tizenötjével.

Antonio Conte kékjei, feltehetően elsősorban az olasz menedzser akaratából, nélkülözni fogják az új idényben Diego Costát, de a spanyol válogatott csatár helyére érkezett egy másik spanyol válogatott csatár: Álvaro Morata. Nem lesz egyszerű pótolni a kezelhetetlen, rendkívül öntörvényű, de nagyon eredményes Costát. A 2016–2017-es idényben a 20 szerzett gólja 15 pontot hozott a klubjának, ezzel a legjobb volt a Premier League-ben. A „kanadai listán” is elöl volt, csupán Harry Kane, Alexis Sánchez és Lukaku előzte meg. Moratán kívül a német válogatott Antonio Rüdiger és a Monacótól megszerzett, elefántcsontparti származású francia, Tiemoué Bakayoko jelent még erősítést. Érdekes, hogy a Chelsea az előző idényben rengeteg pénzt keresett játékoseladásból, de ezt (egyelőre) nem használta ki.

A Manchester United megszerezte ugyan (a Chelsea elől...) Lukakut, sőt elvitte a kékektől Nemanja Maticsot, valamint megszerezte a Benficától Lindelöföt, de lemaradt egy-két kiszemeltjéről. Mourinho szívesen látta volna a csapatában Gareth Bale-t, Ivan Perisićet és James Rodriguezt is. A „vörös ördögöknél” lezárult egy korszak, távozott Wayne Rooney, de lehet, hogy kezdődik egy új. José Mourinho eddig minden állomáshelyén a második idényben bajnoki címet nyert. Ez pedig, Sir Alex visszavonulása óta, nem sikerült a Man Unitednek. A statisztikai érdekességeket gyűjtő Opta Stats gyűjtése alapján világos, hogy ehhez nagyon sokat kel javítani a hazai mérlegen. Az előző szezonban a Manchester United az Old Traffordon 19 bajnoki mérkőzéséből tízen döntetlent játszott, s csak 26 gólt szerzett, kevesebbet, mint pályaválasztóként a Leicester City, a Bournemouth, a West Brom és a kiesett Hull City.

Az Arsenal élén, nagy viták és indulatok után, maradt Arsène Wenger a menedzser, a legnagyobb erősítést az jelenti, hogy Alexis Sánchez és Mesut Özil egyelőre maradt. A chileinek, aki egyébként lábsérülése miatt kihagyja a ma esti, a Leicester City elleni bajnoki nyitányt, továbbra is kérője a Manchester City és a Paris Saint-Germain (kik mások?), ezért egyelőre nem írta alá 2018 nyarán lejáró szerződésének hosszabbítását. Az Arsenal heti 225 000 fontos fizetést garantáló ajánlatát visszautasította, az „ágyúsok” immár 300 000 fontot adnának neki, ami valamivel több, mint 100 millió forint, ismételjük: hetente. Sánchez ezzel a Premier League legjobban kereső játékosa lenne. Fontos lenne Sánchez és Özil, mint ahogy fontos szereplő lehet a Lyontól 53 millió euróért vett Alexandre Lacazette is, aki a klubtörténet rekordigazolása lett. Az Arsenal védelme kapta a nagycsapatoké közül a legtöbb gólt az előző idényben, s az Arsenal szerezte a legkevesebb pontot (a lehetséges harmincból kilencet!) a rangadókon.

A Liverpool közleményben jelezte, hogy ne adja el Philippe Coutinhót, aki így a szélsőposztokon félelmetes kettőst alkothat az egyiptomi Mohamed Szalahhal. Jürgen Klopp ragaszkodott a brazil játékoshoz, akiért a Barcelona százmillió eurót is adott volna. Az Opta Stat szerint az előző idényben a Pool minden közvetlen riválisánál több pontot, tizennyolcat veszített vezetése után.

A Tottenham Hotspur eladta ugyan Kyle Walkert, aki néhány napig a világ legdrágább védője volt, a Manchester Citynek, ellenben egyetlen új játékost sem igazolt, eddig. Ráadásul Daniel Levy tulajdonos eladni készül a „rebellis” válogatott hátvédet, Danny Rose-t, aki súlyos szavakkal bírálta a klub átigazolási politikáját és pénzügyi struktúráját. A Spurs kétheti fizetésére büntette a Sunnak nyilatkozó játékost, akit társai dörgő tapssal fogadtak az edzésen. Rose ára állítólag ötvenmillió font. A Spurs a 2016–2017-es idényben elsősorban pályaválasztóként remekelt, a 17-2-0-s mérlege a legjobb volt a mezőnyben. Ám a tavasz végén a gárda elbúcsúzott a jó öreg White Hart Lane-től, s a hazai mérkőzéseit majd a Wembleyben játssza. A gond csak az, hogy a gárda utóbbi mérlege a Wembleyben (kilenc mérkőzésből az első haton vereség, aztán egy győzelem, egy döntetlen, majd egy újabb vereség) egyenesen pocsék.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 15:50
×
×
×
×