Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
327.87
bux:
109191.2
2025. december 5. péntek Vilma
Gyurta: ez Hosszú Katinka hatása

Gyurta: ez Hosszú Katinka hatása

Visszaigazolást jelent Gyurta Dánielnek a debreceni országos úszóbajnokságon nyújtott teljesítménye. Az Újpest olimpiai bajnoka legutóbb Rióban versenyzett, ezért jónak értékeli a mostani szereplését.

Gyurta Dániel az InfoRádiónak adott interjúban emlékeztetett arra, hogy október óta Nagy József irányítása alatt dolgozik, aki teljesen új szisztémával készíti fel.

"Vannak újítások, amelyek működnek, és persze olyanok is, amelyek még közel sem. Ettől függetlenül ez a verseny jó volt arra, hogy megnézzük, hol tartunk. Azon dolgozunk a következendő három hónapban, hogy a jó dolgok még jobbak legyenek, a kevésbé jókat pedig fel tudjuk zárkóztatni” – fejtette ki az olimpiai bajnok mellúszó.

Megjegyezte, hogy mivel 17 évig készült másképp, a mostani egy teljesen újfajta rendszert jelent, ezért is speciális ez a munka.

"Úgy érzem, ha ez beérik, akkor jó lesz"

– jelentette ki Gyurta Dániel.

Arról is beszélt, hogy jelenleg mennyire járnak jó úton.

"2:09.7 perc, most itt tartok, ez nemhogy a világ legjobb 5, de még a 10 idejében sincs benne. Kiindulásnak azonban egy jó eredmény. Ha megnézem azt, hogy 150 méterig gyakorlatilag olyan részidővel tudtam fordulni, amely a legjobbamhoz közeli részidő, az mindenképp biztató. Az utolsó 50 métert kell még összerakni. Persze nem biztos, hogy jó lenne, ha már most 2:07-eket úsznék. Három hónap múlva szeretnék a legjobbamhoz közel, vagy még kicsit talán annál is jobb időt úszni” – adott helyzetértékelést az Újpest versenyzője.

Gyurta Dániel kitért arra is, hogy nagyon jó fiatal versenyzők vannak, akik meg akarják mutatni magukat és kiharcolni a vb-csapatba kerülést.

"Rám is hatással volt Rózsa Norbert, amikor 1999-ben ott készült a sydney-i olimpiára, meghatványozta a mindennapos hozzáállásomat. Ha ezekre a fiatalokra mondjuk Hosszú Katinka hatással van, az már egy hatalmas nagy plusz motivációt jelenthet számukra” - emelte ki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×