Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Párizs nem akarja a 2028-as olimpiát

Párizs nem akarja a 2028-as olimpiát

A 2028-as olimpia megrendezése nem opció a négy évvel korábbi játékokra kandidáló Párizs számára - jelentette be a francia főváros pályázatának vezetője kedden.

"Most vagy soha. Nem fogunk visszatérni 2028-ban" - hangsúlyozta Tony Estanguet. A szlalomkenuban háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia hozzátette, nem ellenzik azt az elgondolást, amely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptemberi kongresszusán ne csupán a 2024-es, hanem a 2028-as játékok odaítéléséről is döntsön, ám a későbbi időpont nem megfelelő számukra. "A mi tervünk csak 2024-ben megvalósítható. Nem tudjuk elfogadni 2028-at."

Thomas Bach, a NOB elnöke korábban úgy fogalmazott, lehetséges, hogy egyidejűleg ítélik oda a két nyári olimpia rendezését, mégpedig azért, hogy megőrizzék "a két kitűnő pályázatot", azaz a párizsi és a 2024-es játékokért még versenyben lévő Los Angeles-i kandidálást. A NOB végrehajtó testülete munkacsoportot is létrehozott azzal a céllal, hogy javaslatokat dolgozzon ki az olimpiák odaítélésének módosítására.

A 2024-es olimpia rendezési jogáért eredetileg érdeklődők, jelentkezők közül négyen visszaléptek. Budapest idén március 1-jén döntött arról, hogy visszavonja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát, előtte pedig Boston, Hamburg és Róma szállt ki a versenyből. A helyszínkijelölés szeptember 13-án, Limában lesz.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×