Infostart.hu
eur:
380.58
usd:
321.9
bux:
133049.36
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Elhunyt Szécsényi József

Elhunyt Szécsényi József professzor, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik diszkoszvető. A Testnevelési Egyetem (TF) tanára 85 éves volt.

Szécsényi József az 1954-es atlétikai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ebben az esztendőben főiskolai világbajnoki címet nyert.

1958-ban Európa-csúcsot dobott (58,33 méter), az 1960-as római olimpián - legjobb európaiként - a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt.

Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőtt bajnokságot nyertek, 1969-től közel tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett - idézte fel életútját a TF közleménye.

Testnevelőtanári, majd szakedzői végzettsége után az ELTE pszichológiai szakán szerzett diplomát, 1965-ben került a TF atlétikai tanszékére adjunktusként, 1978-ban egyetemi docens, 1989-ben egyetemi tanári tanszékvezetői kinevezést kapott.

1973-ban doktori címet szerzett az ELTE-n pszichológiából, 1979-ben pedig biológiai tudományos kandidátusi címet érdemelt ki.

Hosszú éveken át a Magyar Biológiai Társaság mellett a Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsának és Habilitációs Bizottságának tagja, a Tanszékvezetők Kollégiumának elnöke volt.

A Testnevelési Egyetem saját halottjának tekinti Szécsényi József professzor emeritust.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Írország az új Svájc?  - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Írország az új Svájc? - Dublinban is nyithatnak befektetési számlát a legtehetősebb magyarok

Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon mértéke, az összesített állomány immár közelíti a 13 ezer milliárd forintot. A turbulens gazdasági környezetben, a globális geopolitikai bizonytalanságok és a háború árnyékában a vagyonosabb réteg minél inkább szeretné biztonságban tudni megtakarításait, amit nemcsak az eszközosztályok közötti, hanem egyre inkább földrajzi diverzifikációval is igyekszik elérni. Az utóbbi években a klasszikus nemzetközi pénzügyi központok – mint Svájc vagy Luxemburg – mellett, amelyek a magas belépési küszöb miatt ráadásul csak keveseknek elérhetőek, újabb lokáció vált népszerűvé, amely a stabil angolszász jogrend mellett az EU kínálta előnyöket is biztosítja: Írország. A Concorde tulajdonosai a potenciál teljes kihasználása céljából dublini székhelyű, az Ír Központi Bank által felügyelt befektetési szolgáltatót alapítottak a magyar privátbanki ügyféligények kiszolgálására. A szolgáltatás és a lokáció előnyeiről, jövőbeni lehetőségeiről Pájer Tamást, a Concorde Investments Ireland ügyvezető igazgatóját, és Tabányi Mónikát, a Concorde private banking igazgatóját kérdezte a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×