Infostart.hu
eur:
386.78
usd:
332.1
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Demeter Bence győzött Los Angelesben

Demeter Bence nyerte a férfiak versenyét az öttusázók idei első világkupa-fordulóján, Los Angelesben.

A 36 fős döntőbe még két magyar jutott be, Kasza Róbert ötödik, Tomaschof Soma pedig 20. lett.

Demeter - a nemzetközi szövetség (UIPM) honlapja szerint - vívásban és a lövészetekkel megszakított futásban teljesített kiemelkedően, emellett keveset hibázott a lovaspályán és az uszodában is a mezőny első harmadában végzett. A páston 24 győzelmet aratott és csak 10 ellenfelétől kapott ki, ezzel ebben a számban harmadik volt. A versenyt záró kombinált számban 11:24.00 perccel a negyedik legjobb időt érte el, ami elég volt neki ahhoz, hogy a tavalyi olimpián ezüstérmes, 2015-ben világbajnok ukrán Pavlo Timoscsenkót öt másodperccel megelőzve - pályafutása során először - vk-aranyérmet szerezzen. Harmadikként a Rióban győztes, kétszeres egyéni világbajnok orosz Alekszandr Leszun végzett.

A zárószámot Demeter harmadikként kezdte Leszun és Timoscsenko mögött, de az orosz nem tudott beleszólni az első helyért zajló versengésbe, az ukránt pedig lehajrázta Demeter.

"Nagyon örülök, nagyszerűen sikerült a lövészetes futásom" - nyilatkozott az UIPM oldalán, hozzátéve: az volt a taktikája, hogy tartja a lépést az előtte haladókkal, mert bízott a hajrájában.

Kiegyenlített teljesítményt nyújtott Kasza is, aki a verseny mindegyik szakaszát az élmezőnyben zárta.

Eredmények:

1. Demeter Bence 1450 pont (vívás: 24 győzelem/10 vereség/244 pont, úszás: 2:06.42 perc/298 pont, lovaglás 292 pont, lövészet-futás: 11:24.00 perc/616 pont)

2. Pavlo Timoscsenko (ukrán) 1445

3. Alekszandr Leszun (orosz) 1419

...5. Kasza Róbert 1409 (19/15/214, 2:04.76/301, 293, 11:39.00/601)

...20. Tomaschof Soma 1376 (16/18/196, 2:06.10/298, 296 11:54.20/586)

A vk a női döntővel folytatódik és a vegyes váltóval ér véget.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×