Infostart.hu
eur:
377.78
usd:
320.32
bux:
129099.57
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Ezért edz kevesebbet Gyurta Dániel

Gyurta Dániel szerint a magyar úszósportnak nagy szüksége volt egy olyan modern uszodára, mint a most elkészült Duna Aréna. Az olimpiai bajnok klasszis a nyári budapesti világbajnokságon szeretné megdönteni egyéni csúcsát.

“Az új Duna Aréna hatalmas lehetőség a magyar úszósportnak, hogy minél jobb eredményeket érjenek el a magyar versenyzők. Ez a létesítmény rekordidő – 15 hónap – alatt készült el, bízom benne, hogy ezt a gyorsaság lesz ránk is jellemző a vízben” – mondta az InfoRádiónak adott interjúban.

Gyurta Dániel szerint az aréna alkalmas arra, hogy világszínvonalú világbajnokságot rendezzen Budapest júliusban.

“Fontos, hogy tágas az uszoda, a versenynapokon és a felkészülés során ez sokat segíthet a versenyzőknek” – tette hozzá a mellúszó.

A MOL-csapat 27 éves tagja megjegyezte, hogy a világbajnokság után a Duna Arénában a szabadidejükben sportolók is rendszeresen úszhatnak majd. Hangsúlyozta, hogy egy olyan országnak, ahol ilyen nagy hagyományai vannak a sportágnak, mint Magyarországon, nagyon fontos, hogy egy ilyen korszerű és modern uszoda álljon a sportolók és a civilek rendelkezésére.

Az olimpiai bajnok úszó a nyári világ-bajnokságon is a lehető legjobb időeredményt szeretné elérni.

“Arra készülök, hogy az egyéni legjobb eredményemhez – a 2.07.23 századmásodperces időhöz – a lehető legközelebb ússzak, vagy akár ennél is jobban, hiszen ez az időm már több mint 4 éve született” – jelezte.

Gyurta Dániel arról is beszélt, hogy október óta új edző, Nagy József irányítja a munkáját. A mellúszó szerint jól halad a felkészülése. A sok kilométeres úszást és az állóképesség-fejlesztő gyakorlatokat felváltották a kisebb, de intenzívebb úszásadagok.

“Ezek jobban tükrözik a modern módszereket” – vélekedett a londoni olimpia 200 méteres mellúszó bajnoka.

A júliusi világbajnokságon Gyurta Dániel roppant szoros versenyre számít. Kiemelte, hogy sokan úsznak a világcsúcshoz közel, ráadásul a legsűrűbb a mezőny 200 mell, a sikerről pedig a napi forma és a megfelelő technika is dönthet.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×