eur:
395.11
usd:
366.1
bux:
65138.09
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Busquets: taktikailag sem voltunk felkészülve a PSG-re

Sergio Busquets, az FC Barcelona labdarúgója szerint taktikailag és fizikailag sem voltak kellően felkészülve a Paris Saint-Germain elleni keddi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre, melyen sporttörténelmi, 4-0-ás vereséget szenvedtek.

"Sokkal jobban játszottak mint mi, fizikailag magasan fölénk nőttek" - nyilatkozta a katalán TV3 televíziónak a spanyol válogatott középpályás, aki nem titkolta, nagyon kevés esélyt lát arra, hogy a visszavágón le tudják dolgozni a hátrányukat. "Nagy nyomást gyakoroltak ránk, taktikailag is sokkal jobbak voltak. Volt egy tervük a meccsre, és úgy valósították meg, ahogy akarták. Valami egészen másra számítottunk, de most láttuk, hogy ez is megtörténhet."

A csapat vezetőedzője, Luis Enrique ingerült és letört volt a felettébb egyoldalú meccs után, a TV3-nak adott interjúját pedig annyival zárta rövidre, hogy nem kell nemlétező okokat keresni, a vereség az ő felelőssége, de reméli, hogy a csatorna nem változtat a hangnemén ahhoz képest, amikor nyertek.

Az együttessel 2015-ben BL-győztes szakember később a hivatalos sajtótájékoztatón egyértelműen tagadta, hogy taktikailag ne készültek volna fel a PSG-ből.

"Egyáltalán nem lepett meg minket a PSG, beszéltünk a meccs előtt arról, hogy le fognak támadni, de nem tudtunk ezzel mit kezdeni a pályán. Rengeteg párharcot veszítettünk. A párizsiak azt játszottak, amire számítottunk, ám amíg ők a legjobbjukat nyújtották, mi nem" - összegzett a tréner.

A katalán együttes története egyik legsúlyosabb idegenbeli vereségét szenvedte el a BL-ben. Korábban kétszer kapott ki 4-0-ra, először 1994 tavaszán az AC Milan elleni athéni döntőben, majd 2013 áprilisában a Bayern München otthonában, az elődöntő első meccsén.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×