Ha azzal a szakmai tudással rendelkezett volna már versenyző korában, mint most, lehet, hogy sokkal sikeresebb sportolói pályafutásról beszélhetnénk?

Nem hiszem, mert hiányoztak azok a képességek, amelyek Danát jellemzik. És nem csak az egyedülálló tehetségére gondolok. Önfejűbb, lobbanékonyabb voltam fiatal koromban. A kiegyensúlyozottság, nyugodtság nagyon fontos ahhoz, hogy valaki éveken át keményen, alázattal dolgozzon, eddzen. A lobbanékonyság egyszer-egyszer jól jöhet versenyen, de a sikeresség szempontjából meghatározóbb, ha valakit nehéz kizökkenteni, apró hülyeségekkel felidegesíteni. Amúgy biztos, segített volna valamit a mai tudásom, de egy edző szerepe, felkészültsége kis százalékban jelenik meg a versenyzője teljesítményében.

Ezt a szerénységéből fakadóan állítja, vagy valóban így gondolja?

A versenyző eredményessége szempontjából az a meghatározó, hogy milyenek az adottságai, mennyire tehetséges. Az edző inkább rontani tud sokat egy nagy tehetségen, lehetőségen. Persze tudja motiválni és segíteni olykor a megújulását szakmai szempontokból, de a lényeg, kilencven százalék a versenyzőn múlik.

Ezek szerint azt gondolja, hogy Danuta három riói aranyérmében maximum tíz százalékkal van benne?

Hmmm, igen és meggyőződésem, hogy könnyebb lett volna elrontani. Esetleg egy rossz edző, elhibázott felkészítés az ronthatott volna rajta, mert a három arany Danában benne volt.

Nem szeretnék vitatkozni, de nézzük Hosszú Katinkáék történetét, amúgy is gyakran vonnak mostanában párhuzamot önök között. Katinka Londonban érmet sem nyert, bár akkor is kiváló trénere volt. Aztán váltott, és az új edzője, egyben férje csak hozzá tudott tenni valamit a felkészüléséhez, amitől ő is háromszoros olimpiai bajnok lett Rióban. Valóban úgy gondolja, hogy egy igazán jó edző, amilyen valószínűleg ön is, csak annyira számít, hogy nem rontotta el?

Az ő és a mi helyzetünk is kicsit bonyolultabb, nem általánosítható. Náluk és nálunk is van egy magánéleti kapcsolat, és ez valóban extra kötést, pluszmotivációt adhat, nemcsak a versenyzőnek, hanem mindkettőnknek, a közös munkának, ami túlmutat a szokásos jó edző és tehetséges versenyző felálláson. Ez ugródeszkaként működhet, ha amúgy minden passzol a körülményekben, az edző szakmai tudásában, a versenyző tehetségével. Különösen a női versenyzőknél a magánéleti tényezők meghatározók a teljesítmény szempontjából. Ha a magánélet rendben van, a teljesítmény is jobb.

Azt lehet tudni, hogy kinek volt az ötlete ez a felállás?

Én szorgalmaztam, már Peking után. Akkor is beszélgettünk már erről, de még nem volt azon a mentális szinten, hogy ezt vállalni merje. Kellett neki négy év, London után jött el az idő, amikor volt bátorsága felvállalni.

Ez azért érdekes, mert Peking után sokkal kisebb lett volna a felelősség. Londont követően viszont szinte csak bukni lehetett Danával, mert kétszeres bajnokként kezdődött a munka...

Igen, így egyértelműen nehezebb volt, de Dana nem szereti a rizikót. Peking után még túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyet elvállaljon, egyedül, csapat nélkül, mindenféle sportágbeli tradíciónak ellentmondva készüljön.

Miért, az edzői filozófiának az is része volt, hogy a közös felkészülés azt jelenti, nincs csapat, csak az edző és ő?

Igen, ez volt az alapfelállás, de azt rögzítettük, hogy ha bármi nem a tervek szerint alakul, akkor változtatunk. Úgy éreztem, jobb neki, ha a saját határait feszegetve csak magára kell figyelnie. Egy csoportban a jó hangulat, a másik kedve elterelheti a figyelmet a lényegről, hangulatingadozások, klikkesedések zavarhatják a felkészülést.

Nem volt olyan rég, amikor szinte az összes válogatott női kajakos egy csoportban készült, egy edző irányításával edzett. Ez annak a szöges ellentéte. Nevezhetjük ezt az ön találmányának?

Nem mondanám nagy találmánynak, de új dolog, amelyről azt gondoltuk, kipróbáljuk. Amikor egy edzőnél készül a mezőny összes valamirevaló tagja, rengeteg feszültséget rejt magában. Mindig van, aki elnyomja a másikat, van, aki kevésbé tud érvényesülni. Sok a lobbiérdek, az edzőnek a személyes preferenciái. Ha ezt mind kivehetjük az egyenletből és csak a teljesítményre fókuszálunk, a saját feladatunkra, a sok energia a lényegre tud összpontosulni.

A sportolók mindig keresik a fejlődés lehetőségét, ami a kajakosoknál azt is jelenti, hogy a sikeres edző vonzza a versenyzőket. Az elmúlt években, látva az eredményeket, senki sem akart csatlakozni?

Volt erre példa, de hosszas mérlegelés után a kettes felállásnál maradtunk. Nem a karrierem a legfontosabb most nekem, hogy hány versenyzőm van és milyen csoportom. Danuta érdeke határozza meg a döntéseinket, az a fontos, hogy a világ tetején maradjon. Ha felhozzuk a többi versenyzőt, az neki nem feltétlenül előnyös.

Magyarán vannak még nagy tehetségek a magyar kajaksportban, és az edzői kvalitásai alapján képes lenne őket is magasabb szintre juttatni, de Dana edzőjeként, férjeként nem szeretné a konkurenciát segíteni. Erről van szó?

Igen.

Mi a helyzet, ha egy férfi kajakos vagy kenus jelentkezne?

A kajakos nem működne, mert ő más sebességen van, nem tudnánk együtt edzeni, de a kenus beleférhet.

Szeretne ilyen új kihívást? Megmutatni, hogy mással is képes nagy eredményekre.

Igen, alapvetően szeretem a kihívásokat. Egy ideig azonban még Dana lesz a fókuszban, és majd utána.

Somogyi Bélának, az edzőnek mi az igazi erénye? Mitől ő a világ legjobb női kajakosának az edzője?

Nem nevezném magam a legjobb edzőnek. Az igaz, hogy a legjobb női kajakosnak vagyok az edzője. A legfontosabb, hogy ez a két ember tökéletesen egymásra hangolódjon.

Edzőként mi jelenti a legnagyobb kihívást Danával kapcsolatban? Gondolom, noszogatni nem kell...

Hát, kell noszogatni, de mindenkinek szüksége van motivációra. Ha nem kell motiválni, az azt jelenti, hogy nem kapott elég terhelést. Az igazi kihívást az elvárások jelentik. Nem lehet vele hibázni. Ha kicsit elmarad az eredmény a maximálisan elvárttól, mindig jönnek a károgó emberek. Nehéz ilyen nagy nyomás alatt hibátlanul dolgozni. Nagyon nyugodtnak kell maradni, türelmesnek lenni, mindent ki kell zárni.

Hogy érzi, mi az, amiben Dana Londonhoz képest fejlődött, és amihez azért önnek is van köze? Amire még büszke is.

Amikor Londonból hazajött és megnézte a felvételt magáról, kicsit csalódott volt az evezési stílusa miatt. Konkrétan azt mondta, hogy úristen, ütöm-vágom a vizet. Most neki is sokkal jobban tetszik, ahogy evez, és a szakma visszajelzése is ezt támasztja alá, ami nagyon nagy szó. Leginkább erre vagyok „büszke”. Az erőnléti részbe nagyon sok újat vittünk be, és mentálisan is sokat fejlődött négy év alatt.

Mennyit fejlődött az edző ugyanebben az időszakban?

Az elején biztos, hogy kevesebb önbizalmam és tapasztalatom volt, mint a negyedik év végén, de már akkor tudtam, mit szeretnék megvalósítani, elérni. Négy év alatt nyilván én is fejlődtem. Nyugodtabb, magabiztosabb lettem. Ezt az utat végig kell járni, senki sem lesz az első nap tökéletes.

Az elmúlt négy évben előfordult, hogy elbizonytalanodtak, az edző és tanítványa válságba került?

Nem. Egy percig sem. Minimális hullámvölgy volt 2015-ben, de végig tudtuk, hogy mi a cél, és mindent annak rendeltünk alá. Az természetes, hogy egy fejlődési folyamatban vannak visszalépések. Ezek útkeresések voltak. Mindig megpróbáltunk tanulni abból, ha valamilyen hibát követtünk el.

Ahhoz képest, hogy élete első olimpiája volt a riói, edzőként a csúcsra jutott. Nem tartott attól, hogy tapasztalat híján nem tud eleget segíteni Danutának? Egyáltalán, milyen volt Rio, az olimpia?

Nem érzékeltem, hogy egy olimpia más verseny lenne, mint a többi. Igyekeztem a feladatokra koncentrálni, arra, hogy neki minél tökéletesebb körülményeket teremtsek. Ha az ember az apró részfeladatokra összpontosít, nem viszi el a gondolatait, hogy huuu, ez egy olimpia, ami más verseny. Az olimpia egyébként pozitív csalódás volt. Semmilyen negatív dolgot nem tapasztaltunk kint, bár a sajtó elég negatívan harangozta be. Dana betegsége bárhol előfordulhatott volna, nem kell Rio számlájára írni. Azzal, hogy ennyire sikeres lettem, abszolút nem foglalkoztam, örültem Dana sikerének. Alapvetően mindketten inkább háttérbe húzódó típus vagyunk. Persze ekkora siker után azért jólesik neki a szeretet, az ünneplés, de én ilyenkor is szívesen maradok az árnyékában.

Rio előtt mindhárom versenyszámban benne volt az aranyesély. Mégis, ha az olimpia előtt egyet kellett volna választani, melyik lett volna, ami a legbiztosabbnak, legfontosabbnak számított?

Az egyest mondtam volna a felkészülés vége felé, bár a papírforma szerint a páros ígérkezett a legkönnyebbnek, és a négyesben volt a legtöbb ismeretlen. Végig az egyesre készültünk, az volt a fókuszban. Ha fogadni kellett volna, arra teszem a pénzem.

Volt olyan pillanata Riónak, amelyet ötven év múlva is könnyedén felidéz majd?

Több is... az biztos, hogy életem végéig fel tudom idézni, hogy az utolsó tíz méteren nyerték meg a párost; azt, hogy az egyes milyen sima volt, az utolsó száz méteren már ünnepelt mindenki; a négyes meg igazából jutalomjáték volt, annyira könnyed győzelem, öröm volt kívülről átélni, mennyire jó hangulatban készültek a versenyre.

Az a fajta maximalista edző, aki három arany után is talált hibát az evezésben, a versenyzésben?

Nem volt semmi kritikai észrevételem. Azt mondtam, ez tökéletes volt. Vannak olyan pillanatok, amikor nem kell hibát keresni. Az időm nagy részében úgyis azt teszem. Ő ezt nagyon jól tudja, olykor unja is. Mindenképp szükség van olyan pillanatokra, amikor élvezheti, hogy tökéletesen teljesített.

Hogy ünnepelt három arany után Somogyi Béla? Nehéz elképzelni, amint elengedi magát...

Ittam egy kólát. De nem volt igazi ünneplés. Előbb én lettem beteg, aztán Dana, és azóta sem volt időnk hosszabb kikapcsolódásra, ünneplésre. Ez már 2017-re marad. Új-Zéland egy nagy álom, oda szeretnénk eljutni egyszer.

A magyar sporttól nem idegen, hogy egy-egy sportág szakmai közössége nehezen fogadja be a körön kívülről érkezőt. Megvannak a kasztok, és nehezen engednek be új arcokat bizonyos szerepekben. A Grand Slam-bajnok Temesvári Andrea edző-édesapja a kosárlabdából csöppent a teniszbe, és a hazai teniszelit valahogy soha nem akarta elismerni az eredményeit, a teniszedzői sikereit. Mennyire kellett hasonlóval megküzdenie? Viszonylag ismeretlen edzőként megkapta a világ legjobb női kajakosát. Irigységet érzett, távolságtartást, vagy szó sem volt erről, mindenki tárt karokkal várta?

Ez pontos helyzetértékelés. Léteznek kasztosodási problémák. Nagyon lassan jutottunk el odáig, hogy most már vannak edzők, akik próbálnak tanácsot kérni, belelátni a munkánkba, de ez a vékonyabb réteg. Azért ma már sokkal többen vannak, akik elfogadnak, de a többség valószínűleg mindig Temesvári Ottóként kezel majd.

Ez zavarja? Bántja? Szeretne megfelelni nekik?

Nem hiszem, hogy nekem bárkinek bizonyítanom kellene. Ha mégis, az az egy ember Kozák Danuta. Immunis vagyok a többi emberre, nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólam az edzőkollégák vagy mások. Bizonyos élethelyzetekben ez problémás is lehet, de itt inkább előnyös.

Ez egy konfliktuskerülési technika, vagy mondhatjuk azt, hogy Somogyi Béla alapvetően magának való ember?

Mondhatjuk, magamnak való vagyok, de szerintem sehol az életben nem jó, ha valaki aszerint próbálja élni az életét, hogy ki mit mond a környezetében. Az embernek belülről kell éreznie és saját magának tudnia fejben, hogy mit szeretne, azért mit tesz meg. A többi mellékes.

Az elismerés mennyire fontos? Mondjuk, hogy Somogyi Bélát mesteredzőnek válasszák, hívják?

Ha következetes akarok lenni magamhoz, most azt kell mondanom, hogy ha a szakmai körökből érkező negatív hangokkal nem foglalkozom, ez sem érdekel. Valaki lehet az egyik évben mesteredző és az év edzője, majd a következő szezonban nem jut ki a vb-re a versenyzője. Akkor mi van? Tehát a dicsérettel, a jutalmazással is inkább óvatos vagyok, összetett kérdés ez.

Kajak-kenuban a teniszhez hasonlóan a versenyző választ edzőt. Igaz, nem ő fizeti, de ez a szereposztás más értelmet ad a klasszikus edző-tanítvány viszonynak, amelyben egyértelműen az edző a főnök.

Nem jó, ha a tanítvány a főnök. Igaz, ez létező probléma. Az a jó felállás, ha a versenyző alázatosabb. A sportoló célja nyilván az, hogy megtalálja azt az embert, aki kihozza belőle a maximumot, akiben megbízik, de ha megvan ez a személy, neki kell fejet hajtania.

Az önök kapcsolatában egy szakmai vita okozhat konfliktust? Ez azért is érdekelne, mert azt gondolom, hogy mindketten nagyon higgadtak, de ugyanakkor egyformán kemények, határozottak.

Nagyon ritkán fordul elő, de van rá példa, hogy különböző képen gondolunk egy-egy szakmai kérdésre. A higgadtság azonban ilyenkor is megmarad, és közös nevezőre jutunk. Legyen szó technikai vagy edzéselméleti újításról, kipróbáljuk és utána mondunk véleményt. Tehát közösen elemzünk, értékelünk és vonjuk le végül a konzekvenciát. Ami bevált, működik, azt alkalmazzuk vagy még tovább csiszoljuk.

Mi kell ahhoz, hogy Dana hasonló esélyekkel utazzon 2020-ba Tokióba, mint Rióba? Négyéves terv készül, vagy az egy szezonra tervezés a jellemző?

Négyéves ciklusokban gondolkodunk, mint a legtöbb olimpiai sportágban. De minden négy évet lépésről lépésre próbálunk meg felépíteni. Az idény végén a világbajnokság mindig jó visszajelzés. Az elmúlt ciklusban mi is próbálkoztunk új szám felvételével, a kétszáz méterre gondolok. Eljött az a pont, amikor el kellett dönteni, hogy erőltessük tovább, vagy elengedjük. Azt nem jelenteném ki, hogy megvan a négyéves tervünk, de az irányvonalak, elképzelések adva vannak. Most hagyjuk őket kiforrni, megérni, és az eredmény függvényében választjuk meg, merre megyünk tovább.

Dana fizikailag, mentálisan elérte már a pályafutása csúcsát, és elég ezt szinten tartani, vagy vannak még területek, ahol lehet fejlődni, van bennük tartalék?

Az életkorából kiindulva közel jár a csúcsához. Ezt négy év múlva megismételni nagyon nagy feladat, és bravúr lenne a részéről, ha sikerülne. A fő kérdés a motiváció lesz. Ötszörös olimpiai bajnokként mi fogja motiválni, hogy négy éven át mindennap belehaljon minden edzésbe. Mert enélkül nem lesz esélye.

Úgy érzi, ez az edző legnagyobb felelőssége? Fenntartani a motivációt négy éven át?

Igen, illetve ez a legnagyobb előnye ennek a felállásnak. Itt az edző figyelme nem oszlik meg a csoport tagjai között, nem kalandozik el edzés közben másra. Attól az egy versenyzőtől követeli végig a száztíz százalékot.

Kell valamin változtatni az elmúlt négy évhez képest, vagy a meglévő Tokióra is elég lehet?

Biztos, hogy kell változtatni, mert harminchárom évesen más helyzetben lesz, a szervezete másképp fog reagálni bizonyos hatásokra. Szükség lesz új elemekre az edzésprogramban, és a motiváció fenntartása jelenti a kihívást. A négy év elején szükség van feltöltődési időszakra, egy lazább évre. Ennek bele kell férnie ahhoz, hogy utána neki tudjunk állni a nagyon erős három évnek.

Mi lesz, ha Dana befejezi egyszer? Van tervük arra az időre?

Nincs terv, folytassa minél tovább. Nem vagyunk ellene, hogy már előtte kibővítsük a csoportot, vagy utána mással foglalkozzam, de amíg ő sportol, mindig ő lesz a prioritás.

MOB/írta: Siklós Erik