Infostart.hu
eur:
399.01
usd:
340.06
bux:
99893.37
2025. július 10. csütörtök Amália

Remekeltek a magyar sportlövők

A pisztolyos Major Veronika szombaton, míg a puskás Péni István és a szintén pisztolyos Tátrai Miklós vasárnap tudott nyerni a Belgrádban rendezett kétnapos nemzetközi légfegyveres viadalon.

A viadal honlapja szerint a 14 országból összegyűlt rangos mezőny tagjainak szombaton és a vasárnap is rendeztek versenyt, azaz minden számban két-két viadalra kiderült sor.

A hétvége talán legjobb magyar teljesítménye a junior korú, többszörös futócéllövő korosztályos világbajnok Major Veronika nevéhez fűződik. A keszthelyi tehetség mindkét napon remek alaperedményeket ért el, szombaton 385, míg másnap 383 körrel zárt, majd a finálékban is remekelt, ugyanis az első napon 201 körrel megnyerte a finálét, míg a másodikon 177,2 körrel a harmadik lett.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, riói olimpikon Péni István szintén mindkét nap remekelt, szombaton 624,8 körös alaperedmény után 208 kört ért el a döntőben, amivel második lett, vasárnap pedig 627,6 körös alapot 207,2 körös döntő követett, ami ezúttal győzelmet ért.

A hétvége harmadik magyar győztese, a szintén riói olimpikon Tátrai Miklós vasárnap 199,9 körrel nyerte meg a férfi pisztolyosok küzdelmét, miután 573 körrel a hetedik helyen jutott döntőbe.

A női puskásoknál szombaton a 16 éves Gáspár Lalita második lett (415,9 kör) az alapversenyben, majd a döntőben hatodik (122,5 kör), vasárnap pedig a szintén 16 éves Hurai Viktória ezüstérmet szerzett. Hurai egészen remek alaperedménnyel, 418,2 körrel lett döntős - a második helyen -, a fináléban pedig 205,3 körrel zárt.

Női pisztolyban a vb- és Eb-bronzérmes Tobai-Sike Renáta mindkét napon döntőzött, előbb hetedik, majd hatodik lett, míg a hozzá hasonlóan Rióban is szerepelt, 18 éves Egri Viktória szombaton lőtt finálét, s lett hatodik.

Férfi puskában az ugyancsak 16 esztendős Pekler Zalán vasárnap jutott fináléba, melyben a hatodik pozícióban végzett.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: most kezdődik a nagy pingpong az európai határokon

Bauer Bence: most kezdődik a nagy pingpong az európai határokon

Lengyelország ideiglenes visszaállította az ellenőrzést a német és a litván határain, de Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója szerint a lépés nyomásgyakorlás a német kormányra, hogy szüntesse be a menedékkérők visszafordítását.

Drasztikusan nőtt a vízfelhasználás, ezzel nem bírnak a közműszolgáltatók

A víziközművek állapota korszerűtlen, a hálózatok nagy része az élettartamának a vége felé jár – mondta az InfoRádióban a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Kurdi Viktor kiemelte, hogy 200-250 milliárd forint kellene évente ahhoz, hogy látható javulást eredményezzen a közműhálózat fejlesztése, ami ugyanakkor több mint tíz évet is igénybe vehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.10. csütörtök, 18:00
Pesztericz-Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Folytatódik az emelkedés a piacokon, történelmi csúcson a német tőzsde

Folytatódik az emelkedés a piacokon, történelmi csúcson a német tőzsde

A héten minden az amerikai vámok körül forog, tegnap Donald Trump legalább hét újabb országnak küldött levelet a vámok ügyében, és 50 százalékos vámot jelentett be Brazíliára. A befektetőket azonban nem igazán rendítette meg a bejelentések sorozata, inkább az a narratíva erősebb, hogy idővel megszülethetnek a kereskedelmi megállapodások az egyes országokkal. Ennek megfelelően tőzsdéken is kedvezőre fordult a hangulat, Ázsiában többnyire emelkedtek a piacok, és Európában is folytatódik az erősödés. A magyar piacon kisebb korrekció látszik, miután a BUX index tegnap története során először lépte át a 100 000 pontos szintet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. július 10. 09:27
2025. július 10. 09:07
×
×
×
×