Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
331.7
bux:
120317.74
2026. január 14. szerda Bódog

Cseh László a MÚSZ vizsgálóbizottságában

Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást.

A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó mellett Tóth Ákos egyetemi tanár, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd tagja a vizsgálatot végző testületnek. A MÚSZ ígérete szerint a felmérés eredménye nyilvánosságra kerül.

Közben az olimpiai bajnok Czene Attila, korábbi sportért felelős államtitkár is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást, s a Lokálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: diktatórikus tendenciák tapasztalhatók a vezérkarban, s régebben neki is volt vitája Gyárfással, aki szerinte egészségtelenül "az elmúlt majd két és fél évtizedben gyökeret vert az elnöki székben".

"A szövetség úgy tesz, mintha kegyet gyakorolna a felkészüléshez szükséges pénzek osztogatása során - mondta Czene, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. - Az állami támogatások révén jórészt közpénzekről van szó, melyek felhasználásáról egyrészt egy szakmai grémiumnak kellene határoznia, de jelenleg másféle szempontok érvényesülnek. Másrészt viszont ne a sportoló döntse el, ki és mikor mondjon le, az a közgyűlés feladata, ott kell eldönteni, jól vagy rosszul látta-e el feladatait az elnök."

"Diktatúra van a szövetségben, és ez már a mi időnkben is így volt. Sokan egzisztenciájukat féltve nem mernek vagy nem akarnak megszólalni az alig leplezett fenyegetések miatt. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, és ezen így vagy úgy, de változtatni kell" - tette hozzá Czene a Lokálnak adott nyilatkozatában.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, illetve Kozma Dominik jelezték, hogy egyetértenek a háromszoros olimpiai bajnokkal.

Hargitay András szövetségi kapitány csütörtök este, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva ugyanakkor érthetetlennek nevezte azt a felfordulást, amely a MÚSZ és a versenyzők között zajlik.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×