Infostart.hu
eur:
381.94
usd:
327.8
bux:
109001.88
2025. december 5. péntek Vilma

Változások jöhetnek a Davis Kupában és a Fed Kupában

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) többek között azt tervezi, hogy a jövőben pályázat útján előre kijelölik majd a Davis Kupa és a Fed Kupa döntőinek helyszíneit.

A jelenlegi rendszerben mindig a döntős csapatok egyike a rendező, az új elképzelések szerint azonban a labdarúgó Bajnokok Ligájához vagy az NFL Super Bowlhoz hasonlóan előre megneveznék a helyszínt, így a döntőre semleges pályán kerül sor.

David Haggerty, az ITF elnöke szerdán nyilatkozott a sportág nemzetközi csapatversenyeiben tervezett változtatásokról. Elmondta, hogy szintén szó van a Davis Kupa-meccsek háromról két nyert szettre történő módosításáról, s egyúttal a párharcok háromról kétnaposra csökkentéséről, illetve arról, hogy a Fed Kupa legfelső osztályának létszámát 8-ról 16 csapatra emelnék, s esetleg négyes döntővel zárnák le majd a női sorozatot.

A változtatásokról jövő augusztusban szavazhat majd az ITF kongresszusa, így Haggerty szerint lesz elég idő, hogy az ötleteket egyeztessék és finomítsák, a folyamatba bevonva a játékosokat és a tagországokat. Mindez azt is jelenti, hogy az első pályázatokat a 2018-as sorozatok fináléira írnák ki, s Haggerty bízik benne, hogy számos jelentkező lesz majd. Azt is hozzátette, hogy a nyertes két vagy három évre is megkaphatná a rendezést.

Meglátása szerint a dilemma majd az lesz, hogy egy feltörekvő ország kapja-e meg a rendezés, ahonnan nagyobb bevételre számíthat az ITF, vagy esetleg a sportág egy hagyományosan nagy nemzete, ahol viszont biztosan telt ház fogadná a játékosokat.

Haggerty hangsúlyozta, hogy a változtatásokra szükség van a csapatversenyekben, mert az előre kijelölt finálés helyszínek által elérhető, hogy nem csak két ország "magánügye" legyen a finálé. E mellett a sportág szerelmesei is előre tudnának készülni a döntőre, mint ahogy a televízióban is sokkal nagyobb show-t lehet majd csinálni az eseményből.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×