Infostart.hu
eur:
387.05
usd:
331.42
bux:
116287.87
2026. január 12. hétfő Ernő

Így mentik meg a társak Vasbányai Henriket a repülőn

Már nem tart annyira a riói úttól Vasbányai Henrik. A KSI világbajnok kenusa a múlt hétvégén rendezett moszkvai Európa-bajnokságon Mike Róberttel bronzérmet szerzett 1000 párosban, és mint az InfoRádiónak elmondta, már csak bő egy hónap kemény munka választja el a hosszú repüléstől.

Az Európa-bajnokságról Vasbányai Henrik azt mondta: „ez volt a célunk, hogy dobogóra álljunk. Munkából mentünk, nem voltunk topon, összehoztunk egy szép bronzot, majdnem ezüstöt, maximálisan elégedettek vagyunk.”

A kenus a legjobb pillanatnak a célba érkezést említette, mint mondta, megnyugtató volt.

„A duisburgi Világkupa-verseny után maradt egy kis hiányérzetem, de most a tüske nyomtalanul eltűnt” - fogalmazott Vasbányai Henrik.

A versenyző nem sajnálja, hogy egyesben nem indult, mint mondta: „majd Rióban debütálok. Attila negyedik helye azt mutatja, hogy nem állunk rosszul, állok elébe.”

Az olimpiáig tartó felkészülési időszakról ennyit mondott: „munka, munka és munka.”

„Az egyes edzések hangsúlyosabbak, abból van több, heti három a páros, ez a bevált, itthon is jól mentem ezzel, remélem, kint is így lesz” - mondta Vasbányai Henrik.

A sportoló korábban nagyon félt a repüléstől, de mint megjegyezte, már jobb a helyzet.

„Van még egy kis félsz, de aki mellettem ül, segít; beszéltet, nem hagyja, hogy a repülésre figyeljek, egyre jobban bírom – tette hozzá Vasbányai Henrik.,

További interjúkat hallgathatnak meg a moszkvai Európa-bajnokság magyar főszereplőivel az InfoRádió Víztükör című műsorában szombaton délután fél hattól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni
körkép

Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni

A legtöbb fővárosi kórházban megnövekedett esetszámot látnak el a télies időjárás okozta balesetek és kihűlések miatt, a fontosabb intézményekben jelentősen bővítették a kapacitásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EU-alelnök a Portfolionak: Brüsszel neki lát az uniós Demokrácia Pajzs felépítésének

EU-alelnök a Portfolionak: Brüsszel neki lát az uniós Demokrácia Pajzs felépítésének

A most már négy éve folyó ukrajnai háború mentén évről évre nőnek a többségében orosz államhoz köthető hibrid tevékenységek, amelyekről az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen már több ízben kimondta, hogy ha nem is a szó klasszikus értelmében, de Vlagyimir Putyin orosz elnök háborút folytat Európa ellen. Ennek vannak konkrét, a fizikális infrastruktúrát célzó elemei is, de jóval elterjedtebbek azok a mesterséges intelligenciával előállított videók, amelyek rendszeresen feltűnnek a mindennapos internethasználat közben. Különösen szemléletes ez azokban az MI-videókban, amelyek például rendszeresen „szerepeltetik” például Donald Trump amerikai elnököz különböző világvezetők társaságában. A témában Henna Virkkunent, az EB technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnökét kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×